Elkezdődött a bölcsődei, óvodai és napközis beiratkozás
Ezen a héten lehet beíratni bölcsődébe vagy napközibe azokat a kisgyermekeket, akik most lépnek be az intézményes oktatásba. Bár törvény szerint a középső-, illetve nagycsoport kötelező, ám főleg vidéken a gyermekek több mint egynegyede iskoláskor előtt egyáltalán nem vesz részt a közoktatásban.
A héten elkezdődött a bölcsődei, óvodai és napközis beiratkozás. Azoknak a gyerekeknek, akik már napközibe járnak, a visszairatkozás egyszerű formaság, ez a folyamat le is zárult a múlt héten. Május 26-tól azokat a szülőket várják az intézményekbe, akik először íratják be gyermeküket a fennmaradt üres helyek függvényében. A napköziknek nincsenek körzeteik, a szülő a kérésben három intézményt jelölhet meg. Bölcsődébe a három hónap és három év közötti, míg óvodába és napközibe a két és hat év közötti kisgyerekeket lehet beíratni. Romániában egyébként a középső- és a nagycsoport kötelező.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség honlapján minden tudnivaló elolvasható a beiratkozásról, ugyaninnen letölthető a szükséges formanyomtatvány, illetve a megye intézményeiben található üres helyeket is közzétették. Az RMDSZ rmdsz.ro címen elérhető honlapján részletes magyar nyelvű tájékoztatót találnak az érintett szülők.
Az iratkozás történhet postai úton, e-mailben vagy személyesen az oktatási intézményben. Fontos tudni, hogy ha postán vagy e-mailben küldi be a szülő a szükséges dokumentumokat, a hitelesítés végett szükséges személyesen is elmenni az oktatási intézménybe és bemutatni az eredeti iratokat, illetve aláírással ezt megerősíteni. A kéréseket május 30-ig kell eljuttatni a kiválasztott intézménybe, az eredményt, illetve a megmaradt üres helyek listáját június 13-án teszik közzé. Az iratkozás második szakasza június 16. és július 7. között zajlik.
Daniel David oktatási miniszter az iratkozás kezdete előtt Facebook-üzenetben biztatta a szülőket arra, hogy járassák óvodába, napközibe gyermekeiket. A szaktárca nemrég bemutatott jelentése szerint az iskola előtti oktatásban a jogosult gyermekek valamivel több mint 84 százaléka vesz részt, városi környezetben sokkal nagyobb az arány, míg vidéki településeken a kisgyerekeknek alig 73 százaléka jár óvodába vagy napközibe.