Ciolacu szerint Románia a többség és a nemzeti kisebbségek jó együttélésének modellje
Románia a jó együttélés és az identitáshoz való jog biztosításának modellje – állapította meg Marcel Ciolacu kormányfő a romániai kisebbségek napjának alkalmából közzétett szerdai üzenetében.
A miniszterelnök szerint a rendszerváltás utáni bukaresti kormányoknak mindig is politikai prioritásuk volt a nemzeti kisebbségeket érintő törvények javítása és a kisebbségek aktív részvételének biztosítása az ország politikai, kulturális és társadalmi-gazdasági életének összes területén.
„Ennek az iránynak a folytatása és a társadalmi-politikai stabilitás biztosítása még fontosabb a jelenlegi időszakban” – hangsúlyozta Ciolacu.
A miniszterelnök ismételten megerősítette a román kormány elkötelezettségét az emberi jogok és szabadságjogok, a demokrácia védelme, illetve a gyűlölet, az előítélet, a diszkrimináció, az antiszemitizmus, rasszizmus vagy idegengyűlölet elutasítása mellett.
Üzenete végén arra kérte a nemzeti kisebbségeket, hogy a román többséggel közösen építsék fel azt a Romániát, „amelyben mindannyian élni szeretnénk” – írja az Agerpres hírügynökség.