Balesetveszélyesek az utak, a jogi szabályozás terén is lemaradt az ország

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Románia ellen, mert az ország nem hangolta össze teljesen a közúti biztonságra vonatkozó törvényeit az uniós szabályokkal. A testület hivatalos felszólító levélben kérte a hiányosságok orvoslását.

HN-információ
Balesetveszélyesek az utak, a jogi szabályozás terén is lemaradt az ország
Munkások javítják az utat Székelyudvarhelyen. Ráfér a ráncfelvarrás a hazai közúti infrastruktúrára Fotó: Hodgyai István

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Franciaország és Románia ellen: felszólító levelet küldtek mindkét országnak, amelyben arra kérik őket, hogy hozzák teljes mértékben összhangba nemzeti jogszabályaikat az uniós közúti infrastruktúra biztonságára vonatkozó szabályokkal – írja az Adevărul. 

Nem tartja be az ország az uniós előírásokat

A felszólító levél elküldése valójában a kötelezettségszegési eljárás hivatalos megindítását jelenti. Ennek alapját az uniós 2008/96/EK irányelv szolgáltatja – amelyet a 2019/1936-os irányelv módosított –, és amely előírja, hogy a közutak tervezésekor, építésekor és karbantartásakor minden lépésben figyelni kell az emberek biztonságára, vagyis a gyalogosok, kerékpárosok és autósok védelmére – az új utak megtervezésétől egészen azok rendszeres ellenőrzéséig.
Az uniós előírások szerint a közúti infrastruktúra legveszélyesebb szakaszait, amelyeket a biztonsági értékelések tárnak fel, részletesen meg kell vizsgálni, és a hatóságoknak javító intézkedéseket kell kidolgozniuk. Az irányelv azt is előírja, hogy külön figyelmet kell fordítani arra, hogy a közlekedési táblák és az útburkolati jelek jól olvashatók és könnyen felismerhetők legyenek – mind a sofőrök, mind az automata vezetéstámogató rendszerek számára. Az Európai Bizottság szerint Románia még nem ültette át megfelelően ezeket az előírásokat saját jogrendszerébe.
Ezért a Bizottság felszólító levelet küldött Franciaországnak és Romániának, a két országnak most két hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljanak és orvosolják a Bizottság által jelzett hiányosságokat. Amennyiben nem küldenek kielégítő választ, a Bizottság hivatalos állásfoglalást – az uniós jog szakzsargonjában: indoklással ellátott véleményt – adhat ki, ez a kötelezettségszegési eljárás következő lépése.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Nálunk a legnagyobb esélye, hogy elromlik az autónk

A román nyelvű portál ugyanakkor idézte az Ovoko kutatócsoport felmérését, amely négy kulcsfontosságú mutató alapján rangsorolta az EU-tagállamokat: a járművek átlagéletkora, az utak minősége, a forgalom szintje, és az éves fagyos napok száma. Ezeknek az adatoknak az alapján egy úgynevezett „meghibásodási kockázati pontszámot” adtak, amely megmutatja, mely országokban a legnagyobb a jármű-meghibásodás kockázata. Idézték Kazimieras Urbonast, az Ovoko autószakértőjét és menedzserét.
„A meghibásodások gyakran váratlanul érik az autósokat, különösen olyan országokban, mint Románia, ahol a rossz útviszonyok vagy a szélsőséges időjárás növelheti a kockázatot. A veszélyes útszakaszok ismerete segít az autósoknak, hogy biztonságosabban tervezzenek, felkészítsék járművüket, és megelőzzék az utazás közbeni váratlan fennakadásokat” – fogalmazott a kutatócsoport vezetője. A tanulmány megállapítja, hogy Románia Európa leginkább meghibásodásra hajlamos országa (98,3-as kockázati pontszámmal), ahol az autók átlagéletkora 15,53 év, évente 85 fagyos nap van, és az utak minősége a legalacsonyabb (3-as érték) egy 1-től 7-ig terjedő skálán. Az első öt között szerepel Magyarország (91,5), Lettország (90,4), Lengyelország (88,15) és Szlovákia (88,11). A másik végletet Hollandia képviseli, ahol a legalacsonyabb a meghibásodási kockázat (23,7). Ott újabb a járműpark, kevesebb a fagyos nap (évente kb. 29), mérsékelt a forgalom, és az utak minősége a legjobb Európában (6,4). 
Az összes vizsgált országban az átlagos meghibásodási kockázati pontszám 61,4, ami jól mutatja a különbséget a magas és alacsony kockázatú országok között.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!