borús égbolt
Hegyes-havas hátán hófoltokon
Március 30-án, szombaton a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület (CsEKE) szervezésében, Nagy Attila vezetésével a Csíki-havasok gyimesi mellékgerincén túráztunk egy 25 fős csapattal a Gyimesközéplok (800 m)–Hegyes-havas (1515 m) – Minit (1396 m) – Pipás/Papoj (1271 m) – Apa-havas (1329 m) – Ugra-tető – Gyimesfelsőlok (890 m) útvonalon. Örvendetes, hogy egyesületünk tagjain kívül sok új érdeklődőt üdvözölhettünk a csapatban, annak ellenére, hogy egy viszonylag hosszú (26 km), jókora szintkülönbséggel bíró túrára készültünk.
Csíkszeredából vonattal utaztunk gyalogtúránk kiindulási pontjára, a gyimesközéploki vasútállomásra, ahol túravezetőnk köszöntötte a jelenlévőket, röviden ismertette egyesületünk tevékenységét, a tájegységet, ahová érkeztünk és a mai túra tervezett útvonalát. Miután számba vettük egymást, mindenki bemutatkozott és elindultunk a főút mentén, amelyet a hidegségi elágazásnál hagytunk el, még a vasúti sorompó előtt, jobbra térve, mintegy 1300 m gyaloglást követően. A Nagy-patak mentén haladtunk felfelé, takaros házak és nyári szállások között, először csak enyhén emelkedő szakaszon.
[caption id="attachment_86636" align="aligncenter" width="1000"]
Fotó: Vaszi Levente[/caption]
Amint a túraleírás és a helyszín (Hegyes-havas) megnevezése is tükrözte, tudtuk, hogy jelentős szintkülönbség leküzdésére számíthatunk. Ezek a hirtelen emelkedő oldalak jellemzik e számomra oly kedves vidék sajátos arcát. Minden évszakban gyönyörű a Gyimesek vidéke, nyári időszakban az itteni kaszálókon nyílnak a legszínpompásabb, legillatosabb virágok az egész földkerekségen. Még messze van a virágzás időszaka, de néhány martilapu és acsalapu már most is köszöntött minket, ott ahol elolvadt a hótakaró. Az aljban hóolvadás utáni állapotok fogadtak, a patak köves medrében araszoltunk felfelé hosszan tartó emelkedő szakaszon, ami jól megszuszogtatta a társaságot, de ahogy mind fennebb és fennebb értünk, úgy nyílt ki a völgy előttünk és engedett rálátást a környező hegyekre.
Velünk szemben először a közeli, Tatrossal párhuzamosan haladó Silye (1089 m) gerincét pillantottuk meg, és a Csíki-havasok északi gerincét kémleltük, az 1553 m magas Naskalat jól kiemelkedő, kopár, hófödte hátával. 1100 m-es tengerszint feletti magasságban elértük a hóhatárt, innen már havas terepen folytattuk utunkat. Többször is pihenőt tartottunk, ilyenkor felkészült túravezetőnk mindig mesélt nekünk. Először a földrajzi vonatkozású információkat osztotta meg velünk, kitérve a Keleti-Kárpátok geológiai felépítésének és keletkezésének részletes ismertetésére, majd történelmi ismereteket vázolt, kiemelve a hely határvédelemben betöltött szerepét és hőseit.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ismerje meg szűkebb-tágabb környezetét, mert számos, értékekben gazdag, csodás hely van térségünkben. Mi is raktároztuk a sok új információt, s mire 11-et ütött az óra, fel is értünk a Hegyes-havas hófoltokkal tarkított tetejére. Innen ÉNy irányba gyönyörű kilátás nyílt Hidegségre, a Jávárdi-patak völgyére és a Csíki-havasok teljes északi gerincére, a távolabbi Nagyhagymásra, északra és ÉK irányba a Tarkő-hegység 1500–1600 m magas gerinceire. Ahányszor egy-egy kilátóponthoz érkeztünk, túravezetőnk mindig türelmesen és részletesen elmagyarázta az elénk táruló panoráma elemeit.
Hegyes-havas tetejét elhagyva végig gerincúton haladtunk, az Antalok sarka után már Gyimesbükk település is látszott a Tatros völgyével, ha balra tekintettünk. A tiszta időnek köszönhetően jók voltak a látási viszonyok, kitárult számunkra a világ.
Mindeddig jelzetlen úton haladtunk, majd a Minit 1396 m-es csúcsát elhagyva (ahol egy „minit”-nyi pihenőt tartottunk), a Pipás/Papoj-tetőhöz közeledve kezdtek megjelenni a turistajelzések. Először a sárga sáv, majd később a Mária út jelzései is megjelentek, az Apa-havas felé közeledve, ugyanis itt halad el a Gyimesbükköt Csíksomlyóval összekötő útvonal.
A Pipás-tetőn határvonalat jelző gúla maradványait tekintettük meg, meghallgatva az ehhez kapcsolódó történetet, kicsit tovább haladva a medveles közelében pedig határhalmot szemléltünk.
Mivel helyenként még jelentős hómennyiség maradt, ami nehezítette előrejutásunk, így az eredeti útvonalon közös megegyezéssel kicsit változtattunk, ahhoz, hogy elérjük az esti vonatot, ezért az Apa-havas csúcsát végül nem érintettük, ebédünket pedig a Boros-patak fejében található pihenőhely közelében fogyasztottuk el, egy napos oldalban.
Innen két lehetőség adódott, az egyik, hogy Boros-patakán ereszkedjünk vissza a faluba, a másik, hogy az Ugra-tető érintésével a gerincen menjünk vissza. Amíg ebédeltünk, túravezetőnk előre ment, hogy feltérképezze a terepet, azt szerette volna kideríteni, hogy mennyire nagy a hó és mennyire járható ez utóbbi útvonal. Mivel nincs telefontérerő ezen a szakaszon, úgy egyeztünk, hogy hátizsákját magasba emeli, ha szabad az út, s mikor erre sor került, mi is mindannyian fejünk fölé lendítettük csomagjainkat, mintegy válaszképpen. 14.00 órakor indultunk visszafelé Borospataka fejéből ahhoz, hogy 18.00 órára a vasútállomáson lehessünk Gyimesfelsőlokon. A tetőn még Sebő Ödön emlékkeresztjénél is időztünk egy keveset, ahol Solti Imre túratársunk egy világháborús történetet osztott meg velünk, rávilágítva a szülői szeretet mélységére.
Végül a hegygerincen végighaladva és a megtett útra visszatekintve, a távoli Csalhó-hegység látványában gyönyörködve beereszkedtünk a völgybe. Túránkat a helyi „könyvtárban” zártuk, a nap utolsó kapaszkodóját már csak a vonatra való felkapaszkodás jelentette.
Az állomáson túravezetőnk még tartott egy rövid összegzést, méltatta a résztvevők teljesítményét, és arra biztatott mindenkit, hogy legközelebb is csatlakozzon programjainkhoz, hiszen a természetjárás gyógyír a léleknek és a testnek.
A vonat érkezésére várva Solti Imre tagtársunk a vasútvonal, az alagút és a völgyhíd építéséről beszélt, egy másik túratársunk a közelgő Cserevirág túrájukat népszerűsítette, egy harmadik túratársunk pedig a dél-erdélyi honismereti kirándulásról szóló CsEKE előadásunkra hívta fel a figyelmet, amelyet április 4-én vetítenek a Csíki Moziban.
A természetjárás és honismeret mellett a hagyományőrzés sem maradt ki a programból, mivel a vonaton hazafelé népdalokat énekeltünk, s egyesek még táncra is perdültek.
Köszönet a túravezetőnek és a kitartó, lelkes csapatnak. Legközelebb tartsatok velünk!
Péterffy Ági, Csíkszereda
Fotó: Vaszi Levente[/caption]
Amint a túraleírás és a helyszín (Hegyes-havas) megnevezése is tükrözte, tudtuk, hogy jelentős szintkülönbség leküzdésére számíthatunk. Ezek a hirtelen emelkedő oldalak jellemzik e számomra oly kedves vidék sajátos arcát. Minden évszakban gyönyörű a Gyimesek vidéke, nyári időszakban az itteni kaszálókon nyílnak a legszínpompásabb, legillatosabb virágok az egész földkerekségen. Még messze van a virágzás időszaka, de néhány martilapu és acsalapu már most is köszöntött minket, ott ahol elolvadt a hótakaró. Az aljban hóolvadás utáni állapotok fogadtak, a patak köves medrében araszoltunk felfelé hosszan tartó emelkedő szakaszon, ami jól megszuszogtatta a társaságot, de ahogy mind fennebb és fennebb értünk, úgy nyílt ki a völgy előttünk és engedett rálátást a környező hegyekre.
Velünk szemben először a közeli, Tatrossal párhuzamosan haladó Silye (1089 m) gerincét pillantottuk meg, és a Csíki-havasok északi gerincét kémleltük, az 1553 m magas Naskalat jól kiemelkedő, kopár, hófödte hátával. 1100 m-es tengerszint feletti magasságban elértük a hóhatárt, innen már havas terepen folytattuk utunkat. Többször is pihenőt tartottunk, ilyenkor felkészült túravezetőnk mindig mesélt nekünk. Először a földrajzi vonatkozású információkat osztotta meg velünk, kitérve a Keleti-Kárpátok geológiai felépítésének és keletkezésének részletes ismertetésére, majd történelmi ismereteket vázolt, kiemelve a hely határvédelemben betöltött szerepét és hőseit.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ismerje meg szűkebb-tágabb környezetét, mert számos, értékekben gazdag, csodás hely van térségünkben. Mi is raktároztuk a sok új információt, s mire 11-et ütött az óra, fel is értünk a Hegyes-havas hófoltokkal tarkított tetejére. Innen ÉNy irányba gyönyörű kilátás nyílt Hidegségre, a Jávárdi-patak völgyére és a Csíki-havasok teljes északi gerincére, a távolabbi Nagyhagymásra, északra és ÉK irányba a Tarkő-hegység 1500–1600 m magas gerinceire. Ahányszor egy-egy kilátóponthoz érkeztünk, túravezetőnk mindig türelmesen és részletesen elmagyarázta az elénk táruló panoráma elemeit.
Hegyes-havas tetejét elhagyva végig gerincúton haladtunk, az Antalok sarka után már Gyimesbükk település is látszott a Tatros völgyével, ha balra tekintettünk. A tiszta időnek köszönhetően jók voltak a látási viszonyok, kitárult számunkra a világ.
Mindeddig jelzetlen úton haladtunk, majd a Minit 1396 m-es csúcsát elhagyva (ahol egy „minit”-nyi pihenőt tartottunk), a Pipás/Papoj-tetőhöz közeledve kezdtek megjelenni a turistajelzések. Először a sárga sáv, majd később a Mária út jelzései is megjelentek, az Apa-havas felé közeledve, ugyanis itt halad el a Gyimesbükköt Csíksomlyóval összekötő útvonal.
A Pipás-tetőn határvonalat jelző gúla maradványait tekintettük meg, meghallgatva az ehhez kapcsolódó történetet, kicsit tovább haladva a medveles közelében pedig határhalmot szemléltünk.
Mivel helyenként még jelentős hómennyiség maradt, ami nehezítette előrejutásunk, így az eredeti útvonalon közös megegyezéssel kicsit változtattunk, ahhoz, hogy elérjük az esti vonatot, ezért az Apa-havas csúcsát végül nem érintettük, ebédünket pedig a Boros-patak fejében található pihenőhely közelében fogyasztottuk el, egy napos oldalban.
Innen két lehetőség adódott, az egyik, hogy Boros-patakán ereszkedjünk vissza a faluba, a másik, hogy az Ugra-tető érintésével a gerincen menjünk vissza. Amíg ebédeltünk, túravezetőnk előre ment, hogy feltérképezze a terepet, azt szerette volna kideríteni, hogy mennyire nagy a hó és mennyire járható ez utóbbi útvonal. Mivel nincs telefontérerő ezen a szakaszon, úgy egyeztünk, hogy hátizsákját magasba emeli, ha szabad az út, s mikor erre sor került, mi is mindannyian fejünk fölé lendítettük csomagjainkat, mintegy válaszképpen. 14.00 órakor indultunk visszafelé Borospataka fejéből ahhoz, hogy 18.00 órára a vasútállomáson lehessünk Gyimesfelsőlokon. A tetőn még Sebő Ödön emlékkeresztjénél is időztünk egy keveset, ahol Solti Imre túratársunk egy világháborús történetet osztott meg velünk, rávilágítva a szülői szeretet mélységére.
Végül a hegygerincen végighaladva és a megtett útra visszatekintve, a távoli Csalhó-hegység látványában gyönyörködve beereszkedtünk a völgybe. Túránkat a helyi „könyvtárban” zártuk, a nap utolsó kapaszkodóját már csak a vonatra való felkapaszkodás jelentette.
Az állomáson túravezetőnk még tartott egy rövid összegzést, méltatta a résztvevők teljesítményét, és arra biztatott mindenkit, hogy legközelebb is csatlakozzon programjainkhoz, hiszen a természetjárás gyógyír a léleknek és a testnek.
A vonat érkezésére várva Solti Imre tagtársunk a vasútvonal, az alagút és a völgyhíd építéséről beszélt, egy másik túratársunk a közelgő Cserevirág túrájukat népszerűsítette, egy harmadik túratársunk pedig a dél-erdélyi honismereti kirándulásról szóló CsEKE előadásunkra hívta fel a figyelmet, amelyet április 4-én vetítenek a Csíki Moziban.
A természetjárás és honismeret mellett a hagyományőrzés sem maradt ki a programból, mivel a vonaton hazafelé népdalokat énekeltünk, s egyesek még táncra is perdültek.
Köszönet a túravezetőnek és a kitartó, lelkes csapatnak. Legközelebb tartsatok velünk!
Péterffy Ági, Csíkszereda
Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.
