borús égbolt
Hatalommal szolgálni
Ferences közösségünk számára az egyik legszebb ünnep a beöltözés, az új testvérek „igazi megérkezésének” első pillanatai a szerzetesrendbe, amikor a jelöltek kivetkőzve a világból, testvéreik segítségével magukra öltik a bűnbánók rendjének ruháját, a barna színű habitust. A szertartás utánozza a keresztséget: a testvér új ruhát és új nevet kap; kezébe imakönyvet – „Vedd a zsolozsmáskönyvet, és buzgón végezd az Egyház imáját!” – és égő gyertyát adnak – „Vedd Krisztus világosságát halhatatlanságod jeléül!”; végül Krisztus keresztjét nyújtják át neki: „Vedd a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjét; benne van a mi életünk, üdvösségünk és feltámadásunk! Elhangzanak Szent Pál szavai: „Tőlem azonban távol legyen másban dicsekednem, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, mely által nekem a világ megfeszíttetett, és én a világnak.” (Gal 6,14). Ez az utánzás a szerzetesi hivatás lényegét tárja fel: nem más az, mint keresztségünk egyfajta radikális, végsőkig menő prófétai vállalása. A szertartás szövege rámutat a szerzetesi élet néhány fontos elemére: a tökéletesség, az új – krisztusi – élet vágya, az imádság jelentősége, bizalom Isten erejében. A szertartás a névadással fejeződik be: „Ezután N. testvér lesz a neved. Béke veled! – És a te lelkeddel.”
Jómagam az Erik nevet kértem szerzetesi nevemként, IX. Szent Erik svéd vértanúkirályt választottam védőszentemül. Mára nem kötelező a rendbe lépéskor nevet változtatni, ezért sokan megkérdezik, hogy a keresztségben kapott János mellé miért választottam az Eriket. Keresve a nevet, olvasgatva a szentek életrajzait, Szent Erik rövid életrajza elsőre megfogott. Beleszerettem a névbe, elsőre megragadott a vértanúkirály élete.
Keveset tudunk IX. Erik életéről, királyi működéséről. Nevének jelentése is sokatmondó: nagyra becsült, hatalmas uralkodó, liturgikus ünnepe május 18., éppen a mai nap. Emlékezzünk meg most róla – ki is volt IX. Szent Erik, akit ma a svédek nemzeti királyaként ismerünk.
Körülbelül 1156 és 1160 között uralkodott. Szentségének első bizonysága az uppsalai püspökség 1198. évi naptára, amelyben május 18-án szerepel „Hericus Rex” ünnepe. A vejéről, Sverre norvég királyról szóló monda 1220 körül megemlékezik Erik Uppsalában őrzött ereklyéjéről. Az Erik-legenda mai változata egy jóval korábbi eredetin alapszik, amely fő vonásaiban történelmileg hiteles: eszerint Erik az egyházhoz hű király volt, aki az igazságosság szellemében és a közjót szem előtt tartva uralkodott. Magánéletét szigorú aszkézis jellemezte. Különös gonddal viseltetett a templomok építésére; ő alapította az uppsalai püspökséget, mely később, 1164-ben Svédország legfőbb főegyházmegyéje lett.
Erik erőszakos halált szenvedett. Legendája szerint ellenfelei a dán trónkövetelő vezetésével 1160-ban, Krisztus mennybemenetele ünnepén támadtak a szentmisét hallgató Erikre; a király meg akart küzdeni a támadókkal, ám túl kevés harcos volt vele – támadói leterítették és megölték.
A kései középkorból szép liturgikus szövegek örökítik meg Erik Svédország nemzeti szentjeként való tiszteletét; több, zarándoklatról szóló híradás is őrzi népszerűsége emlékét. Az aranyozott ezüst szarkofágot, amelyben ereklyéit őrzik, III. János király készíttette 1574-ben, s ma is meg lehet tekinteni az uppsalai dómban.
Nomen est omen – a név kötelez, a név meghatároz. Erik királyról elmondható, hogy ez igaz, hiszen Erik az egyházhoz hű király volt, aki az igazságosság szellemében uralkodott. Ezek az erények, amelyeknek Erik birtokosa volt, ma is követendő erények: hűségesen, a közjót szem előtt tartva uralkodni. Idegenül hangozhatnak e szavak egymás mellé írva. Távolinak, megfoghatatlannak tűnnek. Nem vagyunk királyok, nem kell uralkodnunk, de ahol bármilyen kis közösség jön össze, ott valaki vezető szereppel rendelkezik, bír, ruházzák fel, „hatalommal” rendelkezik. E tény pedig szüntelen önvizsgálatra kell késztesse birtokosát. Jóra vagy rosszra használja a hatalmat? A közjót szolgálja, vagy egoista módon visszaél vele?
Aki hatalmat kap, ajándékként kell fogadja és jóra kell használja. Szabad örülni neki, és amikor a közjót szolgálja, sikerül jót tenni, meg kell köszönni. A hatalmat az ember kölcsönkapja Istentől, aki minden hatalom és erő forrása az ember számára, ezért kell neki megköszönni a hatalmat és minden vele együtt járó lehetőségeket. A hatalom pedig feladat is, kötelezettségekkel jár. Megadni mindenkinek azt, ami jár. A hatalmat az igazságosság és irgalmasság erényeivel párosítva élni vele. Kötelességteljesítés, megbízhatóság, rend – elfelejtetett erények, mégis maradandó értékek hordozói.
Egy példa Stefan Kiechle SJ gondolatmenete alapján: azok az intézmények és államok, amelyekben a hatalom gyakorlását világos és igazságos szabályok alapján fektetik le, továbbá biztosítják ezek korrupciómentes betartását, jobb életteret biztosítanak nemcsak a hatalommal nem rendelkezők számára, hanem mindenkinek. Így már itt, a földön megélhetjük a mennyországot, amikor a körülöttünk élőkkel sikerül egységben élni és együttműködni, a szabadság légkörét előmozdítani. Még nem érkezett el a mennyország, erre figyelmeztetnek bennünket a hiányosságok, ezért fájó, ha találkozunk igazságtalansággal, joghézaggal, rosszul megfogalmazott törvényekkel, bírósági döntésekkel, a hatalmi visszaélésekkel, a kiszolgáltatottsággal. Csak töredékesen éljük meg a jót, az igazat, a szépet, töredékeiben sejlik fel az egész számunkra.
A hatalom gyakorlása szeretetszolgálattá válhat, erről ismernek meg bennünket (vö. Jn 13,36). „A zavart keltőket rendre utasítani, kislelkűeket vigasztalni, gyengéket pártfogásba venni, ellenfelekkel szembeszállni, cselszövőktől óvakodni, tudatlanokat tanítani, hanyagokat serkenteni, erőszakosokat visszafogni, öntelteket helyretenni, kedvetleneket biztatni, vitatkozókat megbékíteni, szegényeken segíteni, elnyomottakat kiszabadítani, jókat dicsérni, rosszakat elviselni és (jaj!) mindenkit szeretni” – fogalmazta meg Szent Ágoston, mit jelent számára hatalommal szolgálni… Most rajtam a sor.
Urbán Erik OFM
web.jpg)
