Hirdetés

Hatalmas küzdelemben nyert a VSK Csíkszereda

HN-információ
Ötödik sikerét szerezte meg tegnap késő délután a VSK Csíkszereda férfi kosárlabdacsapata a hazai bajnokság 25. fordulójában a VSK Târgu Jiu ellen. A találkozó végig szoros volt, köszönhetően annak is, hogy a játékvezető mindig akkor „nyúlt bele” a meccsbe, amikor a hazaiak lendületben voltak. Küzdelmes találkozót zárt sikerrel tegnap késő délután a VSK Csíkszereda férfi kosárlabdacsapata a hazai bajnokság 25. fordulójában a VSK Târgu Jiu ellen. A két csapat sok hibával játszott, ehhez csatlakozott a játékvezetői trió női tagja is, aki pont akkor segített a vendégeken, amikor a hazaiak lendületben voltak. De nemcsak emiatt volt szoros majdnem végig az állás. Mindkét gárda támadóhibával indította a meccset, az első pontot a 68., az első hazai befejezett támadást pedig a 89. másodpercben jegyeztük. Az első negyedben vezettek ugyan a vendégek, de öt pontnál nem volt nagyobb az előnyük. A második játékrészt a csíkiak egy hétpontos szériával nyitották és át is vették a vezetést – a meccsen először –, hatpontos előnyre tettek szert, ám a nagyszünet előtti hajrában fordítani tudott a vendégcsapat, így ők mehettek hárompontos előnnyel az öltözőbe. A harmadik negyedben is szoros volt a játék, a VSK Târgu Jiu hatra növelte előnyét, ám a játékrész felénél jött a fordulat: a hazaiaknak több távoli dobása is pontokat ért, így a 30. percben már négy ponttal vezettek a hazaiak. Az utolsó játékrész első két és fél percében a nyolc csíki pontra nem érkezett válasz, így elhúzott a házigazda, a vendégek próbálták tíz alá csökkenteni hátrányukat, néhány távoli dobásuk célba is ért, de erre szinte azonnal tudtak válaszolni Lászlófy Botond tanítványai. Kilenc és tizenkét pont között ingott a csíki előny, ami nem nagyon tetszett a játékvezetőnek, akinek egyébként több vitatott ítélete is volt a meccsen, így hát újra megpróbálta játékba hozni a vendégeket, ez némileg sikerült is neki az utolsó percekre. Fogyott is a csíki előny, az utolsó perc kezdetekor már csak nyolc ponttal vezettek a hazaiak, ez ötre csökkent az utolsó másodpercekre, de végül maradt annyi, hogy a nagyon küzdelmes mérkőzést behúzza a Lászlófy Botond által edzett gárda. A tegnapi sikernek köszönhetően a VSK Csíkszereda immár nem sereghajtó, ám nagyon nehéz kiszállás előtt áll a csapat, hiszen szombaton 18 órától Kolozsváron a bajnoki éllovas U-BT ellen lépnek pályára Lászlófy Botond tanítványai. Eredmény VSK Csíkszereda – VSK Târgu Jiu 86:81 (17:22, 20:18, 24:17, 25:24). A csíki pontszerzők: Bogdanovic 26 (2x3), Lam 25 (3x3), Vujadinovic 10 (1x3), Sumbry 10, Ciucă 5 (1x3), Cioacătă 4, Djurovic 3 (1x3), Zerkula 3 (1x3).

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!