Hirdetés

Használható a parkoló

Birtokba vehették a csíkszeredai Gál Sándor téri parkoló egy részét az autósok. Néhány elkerítve maradt parkolóhelyet leszámítva, szinte az egész terület megnyílt a forgalom előtt.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 2 perc
Használható a parkoló
Pillanatok alatt elfoglalták a helyeket Fotó: Veres Nándor

Részlegesen használható a csíkszeredai Gál Sándor téri parkoló – közölte Facebook-oldalán Bors Béla. A megyeszékhely alpolgármestere közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt is megjegyezte, hogy a tér egyes területein a munkálatok folytatódnak, viszont az autósok már birtokba vehetik a parkoló bizonyos részeit. A parkoló – amint megnyílik teljes egészében – összesen 72 autónak ad majd helyet, ugyanakkor lesz két mozgássérülteknek fenntartott parkolóhely is. Nagy volt az igény az autósok részéről a parkoló használatára. Ottjártunkkor, tegnap délelőtt már szinte mindegyik hely foglalt volt. 
Következő lépésben a parkoló és a tömbházak melletti, valamint az ezeket összekötő járdarészt készítik el – tudtuk meg Bors Bélától, aki érdeklődésünkre elmondta még, hogy a park területén készülőben van már az automata közvécé is. A modern illemhely beüzemelését várhatóan az iskolakezdésre időzítik. A tér többi részének felújítása egy új beruházás része lesz majd a jövőben, amint a büdzsé engedi, hisz az a beruházás is teljesen a város költségvetéséből valósul meg – közölte az elöljáró.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!