„Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv” – Kányádi Sándor gondolataival szervezett székelyföldi Irodalmi karavánt a budapesti Petőfi Kulturális Ügynökség. A rendezvény célja megmutatni a magyar nyelv és irodalom egységét, emellett megismertetni a kortárs szerzőket. Tegnap este a csíkszeredai Csíki Moziban Bereményi Géza, Szöllősi Mátyás írók és Sárik Péter zongoraművész részvételével tartottak rendhagyó Szalon-estet, míg ma délután 17 órakor ugyancsak az említettek lesznek jelen a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. Az Irodalmi karavánról Juhász Anna irodalmárt, a Petőfi Kulturális Ügynökség Kiemelt Programok igazgatóját Biró István kérdezte. – Mi a célja az irodalmi karavánnak? – Az irodalmi karaván több cél és ötlet egyesítése révén született meg. Irodalmi családba születtem, édesapám Juhász Ferenc költő volt, így egész gyermekkoromat meghatározta a művészet közelsége: baráti összejövetelektől irodalmi sétákig számos programba „nőttünk bele” a nővéremmel. Ami ennek a szellemileg nagyon gazdag örökségnek az egyik sarokpontja volt a kezdetektől, hogy azt éreztük, mindenkié az irodalom, hisz közérthetően és sokszínűen, határtól függetlenül ismertük meg az alkotást. Papám éppúgy megtanított minket Tolsztojt, Marquezt vagy Updike-ot olvasni, mint Tamási Áront, Kosztolányi Dezsőt vagy József Attilát. Megmutatta azt, hogy az olvasás és a nyelv megismerése az a tudás, ami egész életünkben velünk marad. Ennek mentén lettem irodalmár, és kezdtem munkáimmal közösséget építeni 2005 óta. Ma már mindent ez határoz meg, s végre lehetőségünk mutatkozik a főváros után elindulni és felkeresni minden irodalomszerető embert és egy határtalan kulturális közösséget létrehozni. Ennek első állomása a székelyföldi utazás négy napja, nyolc programja. Bízom abban, hogy a klasszikus és kortárs szerzőket egyaránt bemutató, több generációt is összekapcsoló programokat szereti a közönség. – A magyar kultúra napjához kapcsolódik a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezte irodalmi karaván. Ön tartja a rendhagyó irodalomórákat és az esti beszélgetéseket is. Milyen üzenettel indult Székelyföldre? – Az üzenetemet az úthoz és a hivatásomhoz a 125 éve született Tamási Árontól veszem, aki azt mondta: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Juhász Ferenc az író ravatalánál 1966-ban erre utalva így folytatta: „Otthon kell lennünk valahol a világban s önmagunkban. S az otthont-építeni-nem-tudóknak otthont kell építenünk… szavainkból. Ez a föladatunk. Erre tanítottál. Ezzel indultam én is, a Dunántúl Ábelje, jövőt-hódító daccal és szorongással.” Ez a kettős írói üzenet világít bennem, mióta dolgozom, ezzel a céllal vágok bele kollégáimmal a munkába, ebben hiszek, ezzel indulok neki: építsünk otthont szavakból, alkossunk közösséget irodalommal, határok nélkül. – „Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv.” Ez a Kányádi-idézet a karaván mottója. Miért éppen ezt választották? – Hányszor éreztük azt, hogyha meghallottuk a világ bármelyik pontján a magyar szót, megmelegedett a szívünk. Számomra az olvasás, a beszélgetés, a nyelv ismerete azt jelenti, hogy egy pótolhatatlan örökséget viszek tovább, ápolom, figyelem, óvom. Nemrég, a kislányom születésénél először tapasztaltam közelről az élet születésével a beszéd és nyelv létrejöttét az első szavaktól, megható mai napig azt látni, hogy alakul ki benne a szép beszéd fontossága. Kányádi Sándor gondolata tehát kettős: a korábbi, Tamási Áron és Juhász Ferenc ’sort’ folytatja – azaz a határtalanságról szól, immár generációk és országok között. A magyar nyelv forrás és kapocs, amit tisztelnünk kell, ami a miénk és ami kivételes helyet jelöl ki számunkra a világban: egy talán magányos, másoknak különleges hangzású nyelv a miénk, ami a mi kincsünk, amin íróink, költőink, alkotóink és mi magunk is el tudjuk mondani az egész világot. Hiszem, hogy felelősségünk az anyanyelvünk megóvása és változásainak megismerése, fejlesztése. – Milyennek látja az erdélyi, székelyföldi kortárs irodalmat? – Az én fókuszomban szerzők vannak, akiket olvasok, tisztelek, és akikkel igyekszem estjeimen, videóimban, munkám során találkozni és találkoztatni a közönséget – határok nélkül. Ha olyan szerzőkre gondolok, akik leginkább Erdélyt vagy Székelyföldet jelentik nekem, akkor elsőként egy közeli élmény jut eszembe: tavalyi évem egyik nagy szellemi találkozása volt, amikor elmerültem Iancu Laura költészetében, szavainak súlya és verseinek számos rétege van, ami napokig az emberben lüktet tovább. Nagyra tartom Székely Csabát, akivel már dolgoztunk együtt, Visky Andrást, Láng Zsoltot, Vida Gábort, ahogy fontos számomra André Ferenc hangja, Tompa Andrea számos könyve, és a Kolozsváron született Bodor Ádám munkássága is. – A karavánnal Székelyföldre érkezik a Marosvásárhelyen született Bartis Attila, Térey-ösztöndíjas és Magyarország Babérkoszorúja-díjas író, a csíkszeredai származású Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, rendező, Szöllősi Mátyás Margó-díjas és Térey-ösztöndíjas író, fotográfus és Sárik Péter zongoraművész. Ők hogyan fogadták a karavánon való részvételre a felkérést? – Azt hiszem, vendégeimmel mind hasonlóan gondolkodunk a nyelvről és irodalomról, és külön öröm egy ilyen út részesének lenni, ahol a meghívott művészek más-más szálon és módon kapcsolódnak Székelyföldhöz. Mind hazamennek, de másképp: Bartis Attila Marosvásárhelyen született, de például Szöllősi Mátyás a kilencvenes évek közepétől jár Erdélybe rendszeresen, ami így tulajdonképpen a második otthona. „Szerencsés vagyok, hogy már gyerekként megérintett az a világ, az ott élő emberek egyedi gondolkodásmódja, maga a táj, és többek között emiatt most már íróként és fotósként is rendkívül erősen foglalkoztat” – mondta el számomra. Bízom abban, hogy a személyes történetek, a kapcsolódások és mindennek az irodalmi megmutatkozása a beszélgetések tárgya lesz. Én életemben először megyek Székelyföldre, nagy várakozás van bennem, és sokat gondolok Tamási egy Papámnak szóló dedikálására: „Ha annyira leszek, le is ülünk majd a Világfa alatt, s beszélgetünk mindarról, amit magunk se tudunk.” Az én szememben ők igenis mindent tudtak, a mi feladatunk megismerni szavai- kat és olvasni műveiket. – Terveznek-e további székelyföldi, Kárpát-medencei karavánt? – Bizakodva indultunk az útnak, a magyar kultúra napjához kapcsolódóan. Az egész utat dokumentáljuk, amit közösségi oldalainkon hozzáférhetővé teszünk, így a közönség kísérhet majd bennünket a videóinkon. Terveink szerint tavasszal újabb helyszínekre érkezik az irodalmi karaván, és ünnepi programokkal készülünk a könyvvásárokba bekapcsolódva, és tavasszal Farkaslakára is ellátogatunk.