Háromszéki remények
A Háromszéki Ágyúsok újra megpróbálkoznak, hogy a soron következő idényben ott lehessenek a jégkorong Erste Liga rajtjánál. Ehhez megtették az első lépéseket: a Román Jégkorong Szövetségtől engedélyt kértek a nemzetközi sorozathoz való csatlakozáshoz, amelyet pozitívan bíráltak el.
A Román Jégkorong Szövetség döntéshozó testületének legutóbbi ülésén többek között jóváhagyta a Háromszéki Ágyúsok jelentkezését az Erste Ligába, így elhárult minden akadály, hogy a sepsiszentgyörgyi klub leadhassa a nevezését a Magyar Jégkorong Szövetséghez, jelezve ezzel indulási szándékát a nemzetközi sorozat 2026/2027-es idényében.
A Háromszéki Ágyúsok elnöke, Miklós Ervin megkeresésünkre megjegyezte, hogy nagyon szeretnék, ha már a soron következő idénytől beengednék a ligába. „Fontos lenne számunkra egy előszezon, hogy majd a sepsiszentgyörgyi jégpályára egy ligatapasztalattal rendelkező alakulattal költözzünk át. Már két alkalommal visszautasították a jelentkezésünket, ez lesz a harmadik próbálkozásunk, amelyre ezúttal reméljük, hogy pozitív választ kapunk.”
Lesz hetedik romániai csapat?
A jégkorong Erste Liga 2026/ 2027-es idényére ma zárul a nevezés. Az új csapatok esetében a nevezést előbb a ligában érdekeltek hagyják jóvá – az Ágyúsok az elmúlt években itt „véreztek el” –, vagyis a már a sorozatban részt vevő csapatok vezetői szavaznak arról, hogy az újakat befogadják-e, avagy nem. Amennyiben az újonnan nevező csapat pozitív elbírálást kap a kluboktól, akkor a Magyar Jégkorong Szövetség hagyhatja véglegesen jóvá az újak csatlakozását a sorozathoz.
Az Erste Ligában – és a korábbi megnevezése szerinti MOL Ligában – nem lenne újdonság négy romániai csapat részvétele. Igaz, legutóbb a 2008/2009-es idényben történt ez meg, amikor Csíkszereda két csapattal (HC és Sportklub), a Gyergyószentmiklósi Progym, valamint a Bukaresti Steaua képviselje a ligában. Amennyiben befogadást nyer a sorozatban a Háromszéki Ágyúsok csapata, úgy a sepsiszentgyörgyi klub lesz a hetedik romániai gárda, amely a nemzetközi pontvadászatban induulhat a Sportklub, a HC Csíkszereda, a Progym, a Steaua, a Corona és a Galaci Dunărea uán.
Kikaptak a favoritok
Két mérkőzéssel folytatódott a román jégkorongbajnokság felsőháza, amelyek során a hazai csapatok borították a papírformát és legyőzték az előzetesen esélyesebbnek vélt ellenfelet. A Háromszéki Ágyúsok a Csíkszeredai Sportklubot fogadták. A kézdivásárhelyiek egy harmad után vezettek, ám a másodikban a Sportklub zsinórban hármat rámolt be. Az utolsó felvonásra viszont a hazaiak erőtől duzzadva jöttek ki a jégre és egyenlítettek, majd a bónuszpontot is megszerezték. Hasonló forgatókönyv szerint zajlott a Bukaresti Red Hawks – Brassói Corona összecsapás is, ahol a házigazdák viccelték meg a Cenk alattiakat.
Eredmények
Háromszéki Ágyúsok – Csíkszeredai Sportklub 4–3 (1–0, 0–3, 2–0, 1–0) – aranygóllal /Gecse O. (4.), Antal L. (51.), Pajor (54., 63.), illetve Nyisztor (23., 35.), Fodor (40.)/. Bukaresti Red Hawks – Brassói Corona 3–2 (1–1, 0–0, 1–1, 1–0) – aranygóllal
/Hildebrand (16.), Munteanu (44.), Martinov (63.), illetve Valchar (4.), Részegh T. (57.)/.


