Hirdetés

Háromszék három műsorral

HN-információ
Két partiumi fellépést követően Magyarországon, négy helyszínen, három produkcióval mutatkozik be az 1990-ben alakult Háromszék Táncegyüttes. A körútról Ivácson László, a társulat művészeti vezetője számol be. – Úgy, ahogyan a legtöbben, a pandémiás időszakot az Együttes tagjai is nagyon nehezen élték meg. A járvány próbára tett minket, de e nehéz időszaknak pozitív hozadéka is volt. Ugyan törvények szabályozták fellépéseinket a legapróbb részletekig, de e szabályok megmozgatták fantáziánkat, s kitaláltunk egy olyan formát, ami a legszigorúbb időszakban is játszható volt. Ezzel sikerült megtartani kapcsolatunkat a közönséggel. Március 13-án, vasárnap indulunk útnak, egy erdélyi turnéval kezdünk, temesvári és aradi fellépést követően érkezünk Magyarországra.A műsorválasztással megpróbáltunk minden helyszín adottságaihoz alkalmazkodni, így a Rézhúron, az Átöltözés és a Világhírű Redever című produkciókkal először Orosházán, Csorváson és Tiszakécskén lépünk fel. Az utóbbi kettővel a Hagyományok Házában zárjuk a bemutatkozást. A Rézhúron című összeállításban az Együttes Erdély legszebb tájainak folklórkincséből merít, a Világhírű Redever gyermekelőadás a sepsiszentgyörgyi focilázt állítja a középpontba, bizonyítva, hogy a ’menő srác’ nemcsak focista, akár néptáncos is lehet. Az Átöltözés produkciót a karantén vége felé vittük színre, s a táncjátékkal híres erdélyi bortermő vidékekre, a Küküllők mentére, valamint Nagyenyed környékére látogatunk. E vidám tánckompozíció bemutatja a borkészítés különböző fázisait és az ezen alkalmakhoz kötődő népszokásokat, mulatságokat is. Tíz pár táncossal, zenészekkel és énekessel, összesen harmincheten kelünk útra. Nagyon fontos számunkra is ez a körutazás, kaput nyitunk, hiszen a járványhelyzet miatt nagyon régen voltunk utoljára Magyarországon. Örömteli, hogy felléphetünk, hiszen egy hivatásos táncegyüttes számára a bezártság, az maga a vég. Egyúttal minél nagyobb számban várjuk a közönséget, hogy megismerhessék a repertoárunkatés a művészi törekvéseinket. Információ: https://hte.ro/wp/turnera-keszul-a-haromszek-tancegyuttes/


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!