enyhe havazás
Háromkút, te csoda!
Kicsit sem csalódtam, és biztos vagyok benne, hogy még vissza fogok menni. Nagyon sokat hallottam Háromkútról, azonban – egészen mostanáig – nem volt lehetőségem eljutni oda, ahol még a madár se jár. Nem akármilyen eseményre készültem, iskolát avattak a Nagyhagymás lábánál. Amint azt lapunkban is olvashatták, egy nagyméretű civil összefogásnak és a magyar kormány támogatásának köszönhetően új alma mater épült Háromkúton, 2012 tavaszán ugyanis leégett a régi iskola épülete. Tudtam, hogy Gyilkostón hol kell letérni Háromkút irányába, onnantól kezdve azonban teljesen ismeretlen terepen zötykölődtem az autóban, és sokszor olyan képet vághattam, mint egy külföldi turista, aki először jár mifelénk. A mesékből ismert képkockákkal elevenedett meg a szemem előtt egy időutazás: az óriási hegyek, a csörgedező patak és a völgyben elterülő piciny kis falu látványával egyszerűen képtelenség betelni, ehhez társul a kimagasló templom, amely nagy jelentőséggel bír a helyiek életében. Itt-ott marhák legelésztek a völgyben, ez az, amire egy külföldről érkező városi kisgyermek rögtön azt kiáltaná: nézd anyu, olyan, mint a Milka-reklámban. Megérkeztünk az új iskolához, ahol csángó népviseletbe öltözött kicsi gyermekek várták a nagy pillanatot, a könnyeivel küszködő tanító néni látványa pedig nyomatékosította: óriási jelentőségű eseményen vagyunk. A háromkúti gyermekek – bármennyire is hihetetlen – várták az iskolakezdést, vágytak arra, hogy iskolába mehessenek. Ahogy hallottam, hozzávetőleg 60 család lakik Háromkúton, egy félreeső vidéken, amely mégis olyan csodálatos. Arra gondoltam, milyen jó is lenne eltölteni itt egy hetet, a térerő hiánya pedig még inkább nyomatékosítja az elképzelésemet. „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok” – énekelték a gyermekek az iskola megnyitóünnepségén. Mit is mondhatnánk? Úgy legyen!
Kertész László
-min.jpg)
