Hirdetés

Harmincegy állás maradt betöltetlen

HN-információ
Hétfőn elosztották a Hargita megyében meghirdetett ún. címzetes tanári állásokat, a nyílt gyűlésen azok a pedagógusok jutottak munkahelyhez, akik hetesnél nagyobb osztályzatot kaptak az idei versenyvizsgán. Harminc állást foglaltak el a megyében meghirdetett 61 közül – tudtuk meg Waczel Ferenc humánerőforrásért felelős tanfelügyelőtől. [dropcap]A[/dropcap] Hargita Megyei Tanfelügyelőség hétfőn a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében tartotta meg a címzetes állások elosztására összehívott nyílt gyűlését. A humánerőforrásért felelős tanfelügyelő szerint a következő tanévre meghirdetett címzetes állásoknak a felét foglalták el a gyűlésen megjelent pedagógusok. – 31 címzetes állás betöltetlen maradt, ezeket helyettesítői állásokká alakítjuk és meghirdetjük az augusztus 25-re szervezett második elosztáson is – közölte lapunkkal Waczel Ferenc. A tanfelügyelő szerint bár a címzetes állások között biológia-, fizika- és kémiatanárokra is szükség lett volna, a versenyvizsgázók közül ebből a tantárgyból senki nem írt hetesnél nagyobb osztályzatot. – Többen írtak viszont hetesnél nagyobb jegyet földrajzból és történelemből, ezeken a szakokon azonban nincs címzetes állásunk – tette hozzá Waczel. A tanfelügyelőség kimutatása szerint földrajzból hét, történelemből pedig kilenc pályázó ért el hetesnél nagyobb jegyet az idei versenyvizsgán, sőt mindkét tantárgyból van 9,50 fölötti általános is. – A következő tanévre vonatkozó 364 helyettesítői állás tehát kiegészül azokkal a címzetes állásokkal, amelyeket hétfőn nem foglalt el senki. Becsléseink szerint ugyanakkor legalább harminccal növekszik a tanári állások száma, az idén nyugdíjba vonuló pedagógusok üresen maradt katedráival együtt, illetve nem tudjuk még, hogy hányan vesznek ki gyermeknevelési szabadságot – közölte Waczel. A tanári állások második elosztását augusztus 25-én szintén a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében szervezi meg a tanfelügyelőség. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!