Hirdetés

Hargita megyei önkormányzat: Elfogadták a költségvetést

HN-információ
Idén mintegy 500 millió lejre rúg Hargita megye költségvetése, amelyet tegnap, csíkszeredai ülésén fogadott el a megyei önkormányzat. Borboly Csaba, megyeitanács-elnök ambiciózusnak nevezte a költségvetés-tervezetet, ugyanakkor nehezményezte, hogy tavalyhoz képest a kormány negyvenmillió lejjel kevesebbet adott Hargita megyének. Az elöljáró szerint arra kell számítani, hogy építőtelep lesz az egész megye, a korábban eltervezett beruházások nagy részét, ugyanis idén kivitelezik. A megye költségvetéséről szavaztak                                                                                    Fotó: László F. Csaba Építőteleppé válik Hargita megye idén, a költségvetés mintegy egynegyedét beruházásokra fogják költeni – jelentette ki Borboly Csaba a tanácsülés elején. – Szinte elnézést kell kérnünk a lakosságtól, de nem azért alakul át építőteleppé a megye, mert választási év van, hanem mert ennyi év kellett ahhoz, hogy a 2016-ban, illetve 2017-ben megfogalmazott fejlesztési terveinkből látható, kézzelfogható építkezések legyenek. Most értünk idáig – nyilatkozta később, a tanácsülést követően a megyeitanács-elnök. Azt már korábban bejelentette, hogy idén több megyei utat is korszerűsítenek, elsősorban azokat, amelyek kapcsolatot teremtenek a többi megyével. Az ambiciózus költségvetés Az elöljáró úgy fogalmazott: a költségvetés összeállításakor az volt az elsődleges szempontjuk, hogy biztonságos legyen a megyében élni, mert „egészséges, családbarát, vállalkozóbarát és zöld megyét szeretnének”. Elmondása szerint ezek a szempontok a költségvetési tételekben számszerűen is megjelennek. Hozzáfűzte: szintén fontos célkitűzése a megye vezetésének a civil szervezetek támogatása ezért a költségvetés elfogadásával egyben számos pályázati kiírást is meghirdet a megye. Mint beszámolójából kiderült, a „zöld Hargita megye” kifejezés is konkrét beruházásokat takar. A természeti kincseket fenntartható módon igyekeznek kamatoztatni. Idén legalább százhektárnyi területet szeretnének erdősíteni. Ezenkívül a különböző környezetromboló szokásokat is vissza akarja szorítani a megyeháza. Mint kifejtette: a megyei önkormányzat elöl akar járni a jó példával, ezért többek közt azt tervezik, hogy a megyei tanácsosoknak eddig papírra nyomtatva eljuttatott anyagokat a jövőben digitális formában küldik el. A tervek szerint valamennyi önkormányzati képviselő előtt egy-egy iPad jeleníti meg a tanácshatározatok szövegeit. Ezenkívül a megyében a vegyszerhasználatot is visszafogná a megye vezetése. Boroboly Csaba ugyanakkor a tanácsülést követően elmondta: a vállalkozókat és a fiatalok itthon maradását elősegítő beruházásai is lesznek idén a megyéknek. Ezzel a céljuk, hogy emelkedjenek a bérek, ne csak a szakképesítést nem igénylő munkáért járó minimálbéren tengődjenek a Hargita megyeiek. – Ne csak az alacsony bérű munkahelyek száma legyen magas, mert így elég nehéz a megye átlagbér-színvonalát felemelni. Jöjjenek létre olyan munkahelyek, amelyek jobban fizetnek, hogy minél többen jöjjenek haza azok közül, akik külföldön keresték boldogulásukat az elmúlt időszakban – mutatott rá a tervezet beruházások céljaira Borboly Csaba. Hiányérzet idén is akad Az elöljáró szóvá tette, hogy ismét kevesebb támogatást kapott a megye a kormánytól, mint amennyire szüksége lenne. Mint kifejtette: azért fájlalja a megyevezetés, hogy a liberális kormánytól negyvenmillió lejjel kevesebbet kapott, mert a gyermekvédelmi igazgatóság működése csak július végéig biztosított. Egyébként – mint arról a Hargita Népe több ízben beszámolt – ez az elmúlt években rendszeresen visszatérő probléma: a központi költségvetésből év elején a szükségesnél kevesebb pénzt kap a megye a gyermekvédelmi és szociális ügyekkel foglalkozó igazgatóság működési költségeire. A gyermekvédelmi igazgatóság ugyanis messze a legtöbb munkaerőt foglalkoztató intézménye a megyei önkormányzatnak, ezért értelemszerűen ennek fenntartása kerül a legtöbb pénzbe is.

Kiss Előd-Gergely



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!