Hirdetés

Hamarosan befejezik a munkát

HN-információ
A hivatalos átadásra ugyan még nem került sor, de a járókelők már használhatják a felújított Fogarasy Mihály, Arany János és Cloşca utcákat Gyergyószentmiklóson. Tervben van még a Rákóczi Ferenc utca egy részének rendbetétele is, azonban várhatóan csak jövőre látnak hozzá a munkához. [caption id="attachment_35028" align="aligncenter" width="1853"]Felújították a Fogarasy Mihály utcát. Járt út Felújították a Fogarasy Mihály utcát. Járt út[/caption] A Fogarasy Mihály, Arany János és Cloşca utcákban tavaly késő ősszel kezdődött az út és a járda felújítása. Az önkormányzat három évre szóló szerződés keretében bízta meg a brassói székhelyű Fincodrum Rt.-t a kivitelezéssel. A városlakók azonban az Arcons cég munkagépeit és embereit látták a helyszínen, mivel a két cég egy cégcsoporthoz tartozik. Az útalap kialakításával kezdődött a munka, majd az esőelvezető rendszert építették meg, ezt követően mindhárom utcában előkészítették a járdákat mindkét oldalon. Az ott lakóknak azonban sok bosszúságot okozott a felújítás, hiszen az esős időjárás miatt nem tudtak a tervezett ütemben haladni a munkával, hosszabb ideig volt járhatatlan egy-egy utcarész. Most végre az utolsó simításokat végzik, aszfalt került az útra. Balázs Szidónia, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, van, ahol a járdafelületeken maradt még munka, például az öregotthonnál, ahol a vízhálózathoz tartozó alkatrészek megérkezésére kell még várnia a kivitelezőnek, máshol a lakók kell rácsatlakozzanak a városi vízhálózatra, mielőtt a burkolóréteget elterítenék. Hozzátette, a városháza a munkálatok megkezdése előtt átiratban kérte a lakókat, minden portához eljuttatva a felhívást, hogy akik bármely városi közműhálózatra rácsatlakozási munkálatokat terveznek, igyekezzenek azokat mielőbb beütemezni, annak érdekében, hogy az útfelújítás akadálymentesen haladhasson. A környéken lakók örvendetesnek tartják, hogy elkészült az út, egyesek azonban kifogásolják, hogy nem akadálymenetesek a járdák, pedig a Fogarasy Mihály utcában két olyan intézmény is van, ahová gyakran kell bejutniuk mozgássérülteknek is. Más nem az elvégzett munkával elégedetlen, hanem azzal, hogy az itt járó lovas szekerek miatt állatürülékkel van tele a friss aszfalt. Az említett három utca mellett, a Rákóczi Ferenc utcának az ún. Szájvánig tartó szakaszának teljes felújítása is ugyanezen kivitelezési szerződés részét képezi. Ott azonban egyelőre nem lehet pontosan tudni, mikor kezdődik a munka. A városháza szóvivője azt mondta, a városvezetés legfőbb szempontnak azt tartja, hogy előbb az elkezdett útszakaszokon záruljon le a munkálat. – A Rákóczi Ferenc utcában, az alsó szakaszon akkor látnak csak hozzá az útalap előkészítéséhez, ha vállalható a tél beállta előtti megfelelő szintre hozás. Abban az esetben, ha fennáll a rizikója, hogy megismétlődik az elmúlt téli állapot – amikor az esős ősz miatt a burkolat felújításával nem lehetett a járható réteg elterítéséig eljutni, idén nem látnak hozzá a Rákóczi Ferenc utca felújításához – fogalmazott Balázs Szidónia. A négy utcában összesen 1148 méter út felújítása történik meg, a munkálatok összértéke meghaladja a 2 millió lejt, a kivitelezés határideje pedig 2017 decembere. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!