borús égbolt
Háborúval a háború ellen
Első hallásra meghökkentő a megközelítés: a katonáskodásnak emléket állító intézmény pacifista célokat szolgál, s a pacifizmus eszméjének legmegrögzöttebb terjesztői a háborús veteránok. Holott nem kellene meglepjen ez a kijelentés, ugyanis azok tudják, hogy miért kell félni a háborút, akik részt vettek benne, megtapasztalták borzalmait. Csak éppen idegen ez a szemlélet például attól a szemlélettől, amelyben a mi korosztályunknak tanították a történelmet. Kissé sarkítva és leegyszerűsítve a történelem győztes csaták sora, s e csaták teljesítették ki az országokat, uralmakat, ideológiákat, a dicső múlt alapozta meg a dicső jövőt. A hazai magyarság és teszem azt a németség körében némileg árnyaltabb lett a kép, hisz míg nekünk győztes csatákról, hős hadvezérekről és a hazáért a halált is megvető bátor katonákról tartottak előadásokat, nagyszüleink vesztett csatákról, vesztett háborúkról, elveszett országról, hadi fogságról és más válogatott borzalmakról meséltek néhanapján. Mert egyszerű a képlet: ahol győztes van, ott vesztes is van. A kettő feltételezi egymást. Köztük az alapvető különbség az, hogy mindig a győztesnek van igaza, ő szolgálja a jót, mi több: az emberiség javát, ráadásul ő írja a történelmet. S míg ilyen a történetírás, addig nem lehet tudományról, tényekről beszélni, nem képviselnek azonos álláspontot a győztesek és a vesztesek történészei. Talán közelebb visz a megismeréshez, a kölcsönös elfogadáshoz az a gyakorlat, hogy egymás mellé állítják a néhai hadviselő felek értelmezéseit a történésekről, s a két igazságból kerekedik ki az árnyalt, több összetevőjű igazság. Már ha létezik olyan…
Szobrot a győzteseknek szoktak állítani, a vesztesek emlékét legfennebb emlékmű, sírjel őrzi, sok esetben még az sem. Csak a néma dokumentumok – esetleg – és a napról napra halványodó családi emlékezet.
Tehát teljes mértékben érthető és elfogadható Nagy József hadtörténész, a szombaton avatott csíkszépvízi Székely Határőr Emlékközpontban berendezett kiállítás kurátora által megfogalmazott tétel, miszerint a veteránok a legmeggyőződésesebb pacifisták, azaz a béke megrögzött hívei.
A székelység hosszas történelmének legnagyobb részét a határok védelmével töltötte. Ez volt a dolga, ez volt a feladata, ez volt személyi és közösségi szabadságának ára. Olykor nagyon nagy ára, mert ezt a szabadságot gyakran vérrel, akár életük árán kellett megvédjék. Az emlékközpont végigvezeti a látogatót e fegyverzajos, vérgőzös, szenvedésekkel teli múlton, ugyanazon a múlton, amely számos hőstettet, hadi sikert, világraszóló győzelmet is jelent. De elsősorban az embernek állít emléket. Annak az embernek, aki a harcok árán szerettei békéjét akarta biztosítani. A történész hangsúlyozta, hogy a második világháború veteránjainak pacifista meggyőződése olyannyira erős volt, hogy a társadalom is átvette szemléletüket, s a politikai hatalmak is odaértek, hogy megértsék, a béke a fejlődés, a gyarapodás, a jólét, a biztonság biztosítéka, a háború csak szenvedést hoz, s a második világháborút követő időszakban – leszámítva a jugoszláviai háborút – Európában béke honolt.
Tehát a békét hirdeti sajátos eszközeivel az új intézmény. Látogassuk minél többen!
Sarány István
.jpg)
