Fotó: Keresztes Zoltán

Haáz Sándor neve ma már fogalom. Akárcsak a Gyermekfilharmónia megnevezés. A kettő összefonódott… végérvényesen. Mert Haáz Sándor és a Fili egy és oszthatatlan, elválaszthatatlan egymástól. A kettő együtt pedig nem más, mint a megtestesült zene: ártatlan gyermekek hangján megszólaló, ajkán felcsendülő mennyei muzsika, egyszerűségében parádés hangszerkísérettel. A filis gyermekek nagyszülei ilyennek képzelik az angyalok karát, ezért lábad könnybe a szemük, mikor az unokák szereplését nézik-hallgatják. Haáz Sándor neve ma már fogalom. Neki sikerült elérnie a zeneoktatás terén azt, amit József Attila híressé vált Születésnapomra című versében mintegy tanári magatartáskódexként így fogalmazott meg: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani!” A zene ugyanis a legtöbb iskolában – mondhatni az iskolák túlnyomó többségében – amolyan fölösleges tantárgy, arra jó csupán, hogy a gyermekek kikapcsolódjanak, pihenjenek a matematika- és a románóra között, s úgy végzik el az iskolát, hogy a legelemibb zenei ismeretekkel sem rendelkeznek, a klasszikus zene valamiféle úri flanc, a kottaolvasás pedig fura emberkék még furább elfoglaltsága marad számukra. Ezzel szemben Szentegyházán 1982-től kezdve majd’ minden iskolás megtanult énekelni, hangszeren játszani, kottát olvasni. Az első tanítványok ma már szülők, akiknek gyermekei ugyancsak Haáz tanár úr karmesterpálcája irányításával képezik hangjukat, szoktatják ujjukat a húrok lefogására, a vonó kezelésére, ajkukat a fúvós hangszerek megszólaltatására, torkukat a szép hangképzésre. S közben lelkük szépül, csiszolódik, amint átitatódik a zenével. Haáz Sándor működése a Néri Szent Fülöpéhez hasonlatos: maga köré gyűjtötte a fiatalokat, értelmet adott mindennapjaiknak, s lelkükben elültette a szép iránti vágyat, igényt, közösséggé formálta őket. S tette, teszi ezt vidáman, ha kell, bohóckodva… Népszerűsége kitartó munkájának, következetességének, a gyermekek ezeken alapuló sikerének köszönhető, s nem utolsósorban fülöpi erényeinek: humorának és bolondos egyéniségének. Haáz Sándornak nem volt könnyű dolga egy olyan családban, amelynek tagjai sokat tettek a közért: nagyapja, Haáz Rezső még a Monarchia-beli békeidőkben költözött az egyik végről a másikra, a ma a szlovákiai Felvidékhez tartozó Szepességből a Székelyföldre. Sokrétű tanári, művészi, néprajzi tevékenységének eredménye a város múzeuma, amely jelenleg a nevét viseli. Apja a Sándor nevet viselte, ő is a nagyapa rajztanári mesterségét tanulta, gyakorolta hivatásszerűen. Az ő nevéhez is kötődik a népi értékek feltárása és megőrzése: idősebb Haáz Sándor szervezte meg a frissen alakult Maros művészegyüttes tánckarát és látta el a táncmesteri teendőket. Ilyen háttérrel kezdte zenepedagógusi pályáját Haáz Sándor 1978-ban. Marosvásárhely és Székelyudvarhely után Szentegyháza lett a harmadik hely, ahol otthon érzi magát. Kezdetben kórust hozott létre, zenekart verbuvált. A kettő egyesítésével harmincöt évvel ezelőtt létrehozta – Nagy Eszter magyartanár kollégája szavaival élve – szokatlanul szép vállalkozását, a Szentegyházi Gyermekfilharmóniát. Az erdélyi magyar kórusmozgalom kiemelkedő egyénisége, Guttman Mihály zenetanár, karnagy, zenepedagógus varázslónak, varázsló-pedagógusnak nevezte Haáz Sándort, aki nem tesz „semmi mást, mint azt, hogy tanít és nevel a zene erejével!” Ebben a nem ördöngös cselekedetben áll Haáz Sándor munkájának, varázslatának titka, s ez sikerének kulcsa is. Abban, hogy végzi a dolgát, eleget tesz választott hivatásának. De a fili nem minden. Az ének, a zene szeretete, ismerete arra késztette a közösség tagjait, hogy mentoruk vezetésével rezesbandát verbuváljon, prímásképző tábort szervezzen, fúvóstáborba küldje tanítványait, népzenei vetélkedőket rendezzen, kottás kiadványokat jelentessen meg gyermekek számára, tojásfestő kalákát, tavaszi vakációban bútorfestő tábort, nyári vakációban tájképfestő tábort tartson, az anyagi háttér biztosítására alapítványt tegyen és működtessen, Múzeum Szállót grundoljon, s közben megszervezze a lehetetlent: évente egyszerre százötven gyermeket utaztasson hangszerestől, fellépőruhástól az országban, az anyaországban, Európa közelebbi és távolabbi országaiban vagy nemsokára éppen a tengerentúl. Régen a kapukon szerszám jelezte, hogy a portán önkéntes tűzoltó lakik, s azt is, hogy bevetéskor mit visz magával. A szentegyházi kapukon időnként kis zászló jelzi, hogy ott filis lakik. Hajdani vagy jelenlegi. Mert a filis generációk szervesen összefonódva követik egymást, a csapathoz tartozás hagyománya apáról fiúra száll. Ezért van az, hogy Haáz Sándor neve ma már fogalom. Akárcsak a Gyermekfilharmónia megnevezés. S a kettő összefonódott, immár végérvényesen.