Hatszáz igénylőre számítanak
Megyeszinten hozzávetőleg 600 gyapjúértékesítési minimis-támogatást igénylő juhtartóra számít a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság – nyilatkozta tegnap Török Jenő, a kérelmeket fogadó intézet vezetője az Agerpres hírügynökségnek.
[caption id="attachment_54440" align="aligncenter" width="1000"] Ne égessék, hanem értékesítsék az állataikról lenyírt gyapjút a gazdák. Kilónként 1 lej támogatás igényelhető hozzá Fotók: Domján Levente[/caption]
Az agárszakember leszögezte: a gyapjú hivatalos értékesítésére kínált kilónkénti 1 lejes támogatás iránt a máris számos gazda érdeklődött: közülük nyolcvanan már írásban is kifejezték csatlakozási óhajukat, de úgy gondolja, a gyapjúértékesítési program kínálta előnyöket a támogatásigénylési időszak végére közel hatszázan veszik majd igénybe. A mezőgazdasági igazgatóság lapunkhoz eljuttatott közleményében a gyapjú értékesítésének és feldolgozásának ösztönzésére vonatkozó minimis támogatási program feltételeire is emlékezteti a juhosgazdákat. A programban jogi és magánszemélyek egyaránt részt vehetnek: a juhtenyésztéssel foglalkozó magánszemélyek esetében azok jelentkezésére számítanak, akik szerepelnek az Állategészségügyi Hatóság nyilvántartásában (RNE), valamint érvényes termelési bizonylattal (atestat producător) rendelkeznek a gyapjú értékesítésekor.
Nagyon fontos, hogy az értékesített gyapjú mennyiségéről tudja bizonyítani, hogy azt a gazda valamilyen gyapjúátvevő központnak vagy feldolgozó egységnek értékesítette. A bizonyítás magánszemélyek esetében a termelési könyvecskével, jogi személyek esetében pedig a kormányhatározat megjelenése utáni kiállított számlával lehetséges. A támogatás igényléséhez a juhosgazdák a kormányhatározat megjelenésétől számított 45 napon belül egy előzetes nyilvántartásba vételi kérelmet kell benyújtaniuk a megyei mezőgazdasági igazgatóságra. A támogatásigénylési dokumentációhoz a személyazonossági igazolvány másolatára (jogi személyek esetén a cégbejegyzési bizonylatra), érvényes bankszámlaszámra, egy saját felelősségre kitöltött nyilatkozatra, illetve a gazdaság bejegyzéséről tanúskodó igazolásra (RNE) van szükség. A kérésnek tartalmaznia kell továbbá a gazdaságban fellelhető juhállomány nagyságát, valamint az értékesítésre szánt gyapjú becsült mennyiségét.
HN-összefoglaló