Hirdetés

Gyorsaság

HN-információ
haromszeki_eszter_szerzokep_szApró szekrények, fülledt levegő, hosszú sor és aprócska, félkör alakú lyukak az ablakokon – ezek az első emlékeim a Román Postáról gyermekkoromból, amikor édesanyámat néha elkísértem felvenni a gyermekpénzt, vagy épp a karácsonyi üdvözlőlapok hátoldalára segítettem nyalni a bélyeget. Bármennyire is muris a bélyegnyalás, és jó dolog levelet kapni, igazi papír alapút, rendes borítékban, a posta soha nem tartozott a kedvenc helyeim közé. Ezért okolhatók talán azok az írni-olvasni nem tudó asszonyok, akik hajdanában megkértek, töltsem ki gyermekeik csekk-könyvét, de főleg azok, akik az üveglap másik oldalán ültek, és különösen azok, akik az ajtók biztos takarásában irányították az egész rendszert. Felnőttként is csak végszükség esetén vettem igénybe az általuk nyújtott szolgáltatásokat, és bizony volt bőven kellemetlen közös kalandunk a hónapokig elveszettnek hitt csomagtól, amit végül visszavittek a feladónak, az örökre elveszett küldeményig. De talán majd az Angliába általam postázott könyvet is megkapja 138 év múlva a címzett dédunokája egy kis szerencsével, akár palackposta formájában, ha véletlenül kizuhant volna a csomag a repülőből. Mint nemrég Franciaországban, ahol különös levelet kapott egy Trélon nevű észak-francia kisvárosban élő nő néhány napja. A küldeményt 1887. január 27-én adták fel a tíz kilométerrel arrébb található Sains-du-Nordban, de a postának a kis távolság ellenére csak most sikerült kézbesíteni. A levelet eredetileg a nyolcvanas éveiben járó Thérèse Pailla dédapjának címezték, aki 1897-ig élt. A tartalma még mindig olvasható: állítólag a dédapa fonodájával kapcsolatos utasításokat tartalmaz. Az még nem tisztázott, hogy minek köszönhető a közel másfél évszázados késés, de a francia posta azt ígérte, kivizsgálják az ügyet, és felhívták rá a figyelmet, hogy ma már nem fordulhatnak elő ilyen esetek. Most mégsem a posta valamiféle mulasztása háborított fel, hanem a szolgáltatások általános minősége. Mert hiába cserélték a félkör alakú lyukas ablakokat jóval barátságosabb bútorzatra, hogy az üvegablak ne álljon a kommunikáció útjába, de a gyorsaság még mindig hagy kívánnivalót maga után. Történt ugyanis, hogy sürgősen szerettem volna eljuttatni egy CD-t Budapestre, és mivel egyik ismerősömet sem szerettem volna zaklatni a kéréssel, hogy kézbesítse a nagyvárosban, gondoltam, a hagyományos utat választom, és postára adom. A postán előbb készségesen közölték, hogy ha azt szeretném, hogy épségben odajusson, inkább tegyem bélelt borítékba, majd a lehetőségeket is vázolták: repülővel öt nap alatt célba is juttatják a szomszéd ország fővárosába. Lehet az én elvárásaim túl magasak, de azt hittem, már magunk mögött hagytuk a lovas postakocsikat, és a világ felgyorsulásával a szolgáltatások is tartják a lépést, és ha nem azonnal, de 2-3 nap alatt célba juttatják a küldeményt. Ám tévedtem, így nem maradt más hátra, mint megnyalni a bélyeget, némán tűrni, amint a fanyelű bélyegzővel kétszer jókorát ütnek a bélelt borítékba csomagolt lemezre, és bízni abban, hogy épségben odaér a címzetthez – jobb híján öt nap alatt. Háromszéki Eszter


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!