Hirdetés

Gyorsan oltáshoz lehet jutni

HN-információ
Az új oltóközpontok nyitásának köszönhetően a jelentkezőknek szinte alig kell várakozniuk a koronavírus elleni oltás beadására – tudtuk meg a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóságtól. Dr. Finta Hajnal igazgatóhelyettes szerint a következő időszakban a nagyobb vállalatok is kérheti az alkalmazottak csoportos oltását, illetve a családorvosok többsége is bekapcsolódik az országos oltási kampányba. Amint arról már korábban beszámoltunk, áprilisban bővült a Hargita megyei oltóközpontok és azokhoz tartozó rendelők száma, ennek köszönhetően pedig a térségben egységenként naponta 84 személy juthat koronavírus elleni oltóanyaghoz. A megyei egészségügyi igazgatóság adatai szerint az utóbbi napokban a minimálisra csökkent a várólistára kerülő személyek száma, azoknak, tehát akik a következő napokban regisztrálnak oltásra, nem kell sokat várniuk, hogy sorra kerüljenek. A csíkszeredai Pfizer oltóközpontokban az igazgatóság pénteki adatai szerint 2-3 személy volt várólistán, a balánbányai, korondi, székelykeresztúri, gyergyószentmiklósi és maroshévízi központokban pedig legtöbb 5 személy várakozik. – Mindannyiunk érdeke, hogy minél több személy és minél hamarabb oltáshoz jusson. A lakosságnak erre most minden lehetősége megvan, hiszen a megyei oltóközpontokban minimálisra csökkent a várakozási idő, hozzáteszem, hogy létezik egy három napos regisztrációs ablak, ami miatt az oltásra jelentkezők leghamarabb három napon belül kaphatnak időpontot. Erre azért van szükség, hogy időben kitudjuk szállítani a megfelelő mennyiségű oltóanyagot a központokhoz, a Pfizer vakcina esetében ez különösen igaz, hiszen speciális körülmények között kell szállítani és tárolni – nyilatkozta dr. Finta Hajnaltól a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság igazgatóhelyettesétől. Az igazgatóság vezetősége szerint a térségben a szentegyházi és székelyudvarhelyi pfizer oltóközpontokban van hosszabb várólista, de itt sem beszélhetünk hosszú, több hetes várakozási időről. A térségben továbbá két helyszínen Székelyudvarhelyen a bethlenfalvi és Csíkszeredába a Goscom-székhelyén működő központokban lehet iratkozás nélkül Astrazeneca vakcinához jutni, A következő időszakban több szinten bővülni fog az országos oltási kampány, egyrészt az egészségügyi igazgatóság közreműködésével elkezdődik a nagyobb vállalatok alkalmazottainak az oltása, illetve a családorvosok is csatlakoznak a programhoz. – Várjuk azoknak a nagyobb vállalatoknak a jelentkezését, akik szeretnék megszervezni az alkalmazottaik oltását. Erre két lehetőség is van, ha a vállalatnak van saját orvosi rendelője, akkor az ottani személyzet bevonásával, az igazgatóság természetesen minden egészségügyi eszközt és az oltóanyagot is biztosítja, ha ez nem lehetséges, akkor mobil csapatot küldünk ki – tudtuk meg. Az igazgatóhelyettes szerint május 4-től a családorvosok is csatlakoznak az országos kampányhoz, tehát náluk is lehet majd jelentkezni oltásra, Hargita megyében a családorvosok több mint fele jelezte, hogy vállalja a feladatot. Új hír ugyanakkor, hogy azok a várandós nők is jelentkezhetnek oltásra, akik egyéni elbírálást kérnek ezzel kapcsolatosan szülész-nőgyógyászuktól vagy családorvosuktól. Az egészségügyi igazgatóság adatai szerint Hargita megyében eddig 75 ezer adag vakcinát adtak be, ebből 46 ezer az első és 30 ezer a második oltás. A lakosság alig 20 %-a van tehát beoltva. – Magyarországon elérték, hogy a lakosság egyharmadát már beoltották, így lehet lazítani a megszorításokon – hangsúlyozta dr. Tar Gyöngyi, Hargita megye tisztifőorvosa, az Egészségügyi Igazgatóság vezetője. – Temesvár is ehhez az arányhoz közeledik, miközben nálunk Székelyföldön még a felénél sem tartunk ennek, és most látszik, hogy nem a helyek száma fékez bennünket – fűzte hozzá. Nem lankad az oltási kedv Korondon Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a korondi oltásközpont, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy lefedjék a Sóvidéket és a lakosoknak ne kelljen Székelyudvarhelyre utazzanak, ha meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Múlt héten naponta több mint 80 személyt immunizáltak. Miklós Johanna, az oltásközpont adminisztrátora, aki a helyi polgármesteri hivatal megbízásából teljesít szolgálatot elmondta, nagy az érdeklődés a központ iránt. Náluk egyelőre nem tapasztalható az oltási kedv lankadása, míg a kezdetekben 60 személyt oltottak be naponta, április közepére ez a szám felemelkedett 70-re, sőt az elmúlt héten naponta 80-nál is több személy fordult meg a központban. A legtöbb páciens Korond, Parajd, Farkaslaka községekből kerül ki, de sokan érkeznek Szovátáról, sőt Maros megye számos más településéről is. Ugyanakkor regisztráltak és oltottak már Kolozsvárról és Brassóból érkező személyeket is. Az oltásközpont március 1-én nyitotta meg kapuit, a település új kultúrotthonában kapott helyet, amely a főút mentén található. Fontos kritérium volt az épület könnyű megközelíthetősége. Miklós Johanna azt is elmondta, a megnyitás óta gördülékenyen folyik a munka az oltásközpontban, nem volt mindeddig semmilyen nagyobb gond vagy fennakadás. Két váltásban dolgozik a szakszemélyzet, reggel 8–14, valamint 14–20 óra között fogadják a pácienseket. Mindkét váltásban három asszisztens, két orvos és két regisztrációval foglalkozó személy tevékenykedik. A Pfizer típusú vakcinával immunizálják a lakosságot, az oltóanyagból minden második-harmadik nap kapnak új adagot. Amennyiben a regisztrált személy nem tud megjelenni a kiírt időpontban, akkor a várólistán szereplők közül hívnak be személyeket, hogy az oltóanyag ne menjen kárba. Az országos platform mellett közvetlen módon is lehet regisztrálni, a 0730 576 352-es telefonszámon. Mindeddig több mint 3 ezer vakcinát használtak fel a korondi oltásközpontban. Gyergyószéken óvatossággal elegyedik az oltási kedv Gyergyószéken, valamint a megye északi részén összesen négy oltóközpont működik: Gyergyószentmiklóson, Gyergyóremetén, Maroshévízen és Borszéken jelenhetnek meg mindazok, akik védőoltást igényelnek. Az oltóközpontok munkatársait kérdezve elmondhatjuk: a régióban sokan beoltatják magukat, de a bizonytalanság, a közösségi oldalakon szembejövő negatív információáradat is rányomja a bélyegét az oltási kampányra. A gyergyóremetei oltásközpont március elsején nyílt meg: azóta 1986 személyt immunizáltak itt. A nagyközségben minden tájékoztatási formát kihasználtak, hogy információkat nyújtsanak a lakóknak az oltásközpont működéséről, az oltás fontosságáról, hasznáról – mondta el érdeklődésünkre dr. Gyulai Anna, az oltóközpont vezetője. Hozzáfűzte, kezdetektől sokan jönnek más régiókból is, legtöbben Maros megyéből (162 személy), de Brassó (54 személy), Szeben (26 személy), Kolozs (22 személy) megyékből is jelentős számban érkeztek, emellett a környező községekből – Ditróból 270-en, Gyergyószentmiklósról 139-en, Csíkszeredából 96-an, Csomafalváról 93-an jöttek, de máshonnan is érkeztek, kisebb létszámban. Jelenleg 92 személy van az oltóközpont várólistáján, 304 szabad helyük van, viszont az utóbbi napokban kevesebben jelentkeztek, mint az eddigi időszakban bármikor. – Abban reménykedünk, hogy a nyári időszak kezdetével ismét nagyobb lesz majd az oltási kedv: amennyiben a külföldi munkavállalás, a nyaralás feltétele lesz az oltás, újra több lesz a jelentkező – mondta dr. Gyulai Anna. A gyergyóremetei központba a 0746 936 513-as telefonszámon lehet jelentkezni. A gyergyószentmiklósi oltóközpont nemrég növelte meg a kapacitását: az új vonal elindításával napi 200 oltást tudnak beadni a régi sürgősségi épületében működő, felújított központban. Szerdától kezdődően azonban a nehézkesen működő központi platform miatt kevesebben tudnak jelentkezni, így három napja csak napi harminc oltást tudunk beadni – közölte érdeklődésünkre dr. Bíró Katalin, az oltásközpont vezetője. Gyergyószentmiklóson február elseje és április 25-e között összesen 8954 adag Pfizer oltóanyagot adtak be; a jelentkezők több mint fele a térségből volt, de sokan érkeztek más megyékből is. Ugyanitt mobil oltóközpont is működik: az ágyban fekvő betegek, illetve ápolóik igényelhetik azt a 0730 710 094 telefonszámon. – Az elmúlt hét végétől újra bevezették a várólistát a gyergyói központban: 56 személy iratkozott fel alig két nap alatt – közölte dr. Bíró Katalin. Borszéken az oltást igénylők alig húsz százaléka helybéli: ahogy arról már korábban beszámoltunk, sokan összekötik a hétvégi kirándulási, sportolási szándékukat az oltás igénylésével, így kettős céllal érkeznek a fürdővárosba. Az oltásközpontot vezető Nistor Gabriela családorvos beszámolója szerint, az oltáskampány kezdetén kapott 1200 adag Pfizer oltóanyagot már felhasználták, azonkívül még közel négyszáz személynek adták be a vakcina első adagját. A központban jelenleg háromszáz üres hely van, nincsen várólista sem, az oltási platformon történő regisztrálást követően, a település megjelölésével üzenetben értesítik az érdeklődőket az oltás időpontjáról. A fürdővárosban a közösségi asszisztens (Horvát Felicia: 0722 352 718), az egészségügyi asszisztens (Patka Magdolna: 0745 647 639), valamint a családorvos (Nistor Gabriela: 0744 175 028) segítenek a regisztrációban azoknak, akik ezt igénylik. Borszéken naponta 84 személyt tudnak immunizálni a kezdeti hatvanhoz képest; múlt hét csütörtöktől azonban észrevehetően csökkent az érdeklődés az oltás iránt: a sajtóban megjelenő, az oltóanyagokkal kapcsolatos negatív hírek elbizonytalanítják az embereket – adott hangot véleményének dr. Nistor Gabriela. Maroshévízen folyamatos az érdeklődés az oltás iránt a kampány kezdetétől: ezt mutatja, hogy már február közepén az összes szabad helyet lefoglalták április végéig. Naponta négyszáz személyt tudnának oltani a központban, de sajnos jóval kevesebb oltóanyagot kapunk, pedig az igény meglenne rá – tájékoztatta lapunkat Rugină Ciprian városmenedzser. Maroshévízre is sokan jönnek az ország különböző régióiból: a kampány kezdetétől folyamatosan napi hetven személt immunizálnak a központ alkalmazottai. A hétvégén már lehetett regisztrálni az országos platformon, május elejétől már vannak szabad helyek; a 0747 671 111-es telefonszámot tárcsázva lehet időpontot foglalni, de ugyanitt a regisztráláshoz is segítséget nyújtanak az egészségügyi alkalmazottak, amennyiben arra van igény – közölte a városmenedzser. A pedagógusok 38 százaléka kér oltást Egyre gyakrabban felmerülő kérdés a pedagógusok, illetve a tanügyi személyzet koronavírus elleni oltása, ezért megkerestük a Hargita Megyei Tanfelügyelőséget, hogy megtudjuk: jelenleg az érintetek hány százaléka van beoltva? Az oktatási intézményektől kapott összesített adatok alapján Demeter Levente főtanfelügyelő szerint a tanügyi alkalmazottak 35%-a kapta meg eddig az oltást, a pedagógusok közül pedig 38%-uk. – Jelezni szeretném, hogy ezek hozzávetőleges adatok, lévén személyes adatokról van szó, mindenki saját belátása szerint nyilatkozik erről. Természetesen, mint főtanfelügyelő azt szeretném, ha ez az arány növekedne, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy normalizálódjon a járvány és újra a normális keretek között folytassuk a tanítás – mondta Demeter Levente főtanfelügyelője.

HN-összefoglaló



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!