Gyimesi hangszer Kínába
Kínában hirdette a gyimesi csángó kultúrát az az ütőgardon, amely Hadnagy Lehel gyimesi hangszerkészítő keze munkáját dicséri. A hangszer a Xin Zhihui Zenetörténeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja ezentúl.
Kína és Magyarország közötti baráti viszonyt és a kulturális kapcsolatok elmélyítését szolgálta az ázsiai országban az elmúlt év végén tett látogatás: a küldöttség tagjai között volt Molnár Szabolcs, az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületének vezetője is, akinek köszönhetően a Xin Zhihui Zenetörténeti Múzeum gyűjteményét ezentúl egy gyimesi ütőgardon is gazdagítja. A népi, húros ritmushangszer gyimesi hangszerkészítő keze munkáját dicséri. Hadnagy Lehel évek óta készít gardonokat, a Kínába eljuttatott darab az elmúlt év utolsó elkészült hangszere volt. Mint mondta, amikor elkezdett a hangszeren dolgozni, még ő maga sem sejtette, hogy a világ másik felére kerül majd.
– Molnár Szabolcs keresett meg azzal, hogy vinne egy hangszert magával Kínába. Kész hangszerem nem volt, de mondtam, hogy egy készülő darabot be tudok fejezni a kitűzött dátumig és állok elébe a megrendelésnek
– vázolta a hangszerkészítő.
Mivel múzeumba került a hangszer, a megrendelők azt kérték, hogy azt antikolja a mester, vagyis olyan hatást keltsen – bizonyos technikákat alkalmazva –, mintha régi volna.
Hadnagy Lehel elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy Kínába is került az általa készített gardonokból, így már nemcsak Európa számos országában és Kanadában, hanem most már Ázsiában is megismerhetik a csíki székelyek és gyimesi csángók ősi ritmushangszerét.
A Kínába került gardon – akárcsak a többi hangszer – egyetlen darab fából készült. Erre általában juhar és nyárfát használ a szakember, a hangszer fedőlapja pedig jó minőségű fenyőfából készül, hiszen az felelős a hangzásért.
– Úgy kell elképzelni a hangszert, mint egy teknőt, csupán a fedlapja ragasztott, a többi mind egyetlen darab fából van kifaragva. Minden hangszer más és más, a megrendelő magasságához, fizikumához, neméhez próbálom igazítani, hogy majd valóban a sajátjának érezhesse a tulajdonosa
– számolt be Hadnagy Lehel.
A hangszer iránt egyre nagyobb a kereslet, mivel azonban teljes mértékben kézzel készül, évente kb. 20 gardon kerül ki a gyimesi hangszerkészítő műhelyéből.