borús égbolt
szórványos felhőzet
kevés felhő
Gyimesbükkből Fiumébe
Amikor tudomást szereztem arról, hogy két ismerősöm Nagy-Magyarország legkeletibb vasútállomásától a legnyugatibbig akar elbicajozni, s az is kiderült, hogy egyikük sem rendelkezik biciklis múlttal, tudtam, hogy nagy fába vágták a fejszét, és innentől kezdtem el igazából drukkolni nekik. Nem azért drukkolok, hogy elérjék a céljukat – mert azt szerintem biztosan elérik –, hanem azért, hogy minden este legyen internetkapcsolatuk.
Honti és Bogi ma egy hete Gyimesbükkön pattant biciklire, s tervük szerint két hét múlva érik el Fiumét. Utazásuk alatt pedig internetes naplót, blogot vezetnek, így nyomon kö vethető minden… no nem lépésük, hanem pedálozásuk. Ha Mari néninek Izaura és Szulejmán jelenti a napi kihagyhatatlant, nekem a Kerék-párban Teker(g)ői jelentik a mindennapi kötelező olv asmányt. A reggeli kávé mellett álmosan bütykölöm a telefonom, és keresem előző napi beszámolójukat, kíváncsi vagyok, hol járnak, és mi történik velük. Bogi bejegyzései inkább tényeken, a nyers valóságon alapulnak, míg Honti hozza a tőle megszokott humort, így nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, számomra olyan lett az úti naplójuk, mint Mari néninek annak idején az Izaura.
Szombaton este már túl v oltak 350 kilométer tekerésen, tegnap Déváról indultak, és terveik szerint Gyulaton éjszakáznak, ma Arad lesz a végállomás, holnap pedig átlépik a román–magyar határt is. Nagyon várom már írásukat arról, mekkora a különbség a román, illetve a magyar utakon való tekerés között. De nemcsak én várom nap mint nap a Teker(g)ok beszámolóját, hanem a blogjukat köv ető több mint hatezer olv asó is.
Vállalkozásuk számomra egyedi, amint az sem olt hétköznapi, ahogyan Honti megkérte választottja kezét: az Olt forrásától a torkolatáig bicajoztak, majd az Olt–Duna parton mondta ki Bogi a boldogító igent. A mostani bicajtúrájuk gyakorlatilag nászút, amelyre biztosan mindketten emlékezni fognak a világ végéig. Útravalónak sok oldalszelet kívánok az i fjú párnak.
Kopacz Gyula
