Hirdetés

Gyergyóújfalu: alpolgármester nincs, munka van bőven - Elkezdett projektek befejezése

HN-információ
Számos pályázatot sikerült megnyerniük, így munka lesz bőven – fogalmazott az elmúlt év kezdetén lapunknak Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere. Valóban így volt, 2017 az infrastrukturális fejlesztések évének bizonyult a községben, az idei cél pedig az elkezdett munkák befejezése. Egyed József érdeklődésünkre megjegyezte, továbbra sincs alpolgármester, de kap segítséget a munkához, a korábbi konfliktusokat követően pedig úgy tűnik, hogy a képviselő-testület is főként a tennivalókra fókuszál. [caption id="attachment_63304" align="aligncenter" width="1000"] Egyed József Fotó: Kertész László[/caption] Ebben az évben is bőven lesz tennivaló Gyergyó­új­faluban, valamint a közigazgatásilag hozzá tartozó falvakon, hiszen az elkezdett projektek befejezését célozza meg a községvezetés. Egyed József polgármester rámutatott: az infrastrukturális fejlesztések számos területén rendelkeznek nyertes pályázattal, amelyeket ugyan nem fejeztek még be, azonban folyamatban vannak. Mint részletezte, a célok között szerepel az aszfaltozás folytatása, amelyek nagy része Tekerőpatakot, illetve Kilyénfalvát érinti, ugyanakkor a csatornahálózat munkálatait is befejeznék idén. Mindezek mellett a mezei utakra vonatkozó projekttel is haladnának, de ott van a kultúrház teljes felújításának beruházása, az idei év további kihívásaiként pedig egy új orvosi rendelő építését, illetve a járdajavítást jelölte meg a polgármester. Közölte: az újfalvi vízprobléma megoldására kutat fúratnának, amelyből a vizet egészen a tartályig vezethetnék, további tervként pedig a régi községháza épületének felújítását említette. Mint részletezte, eredetileg katonai kaszárnyának építették, jelenleg pedig a Böjte Csaba ferences szerzetes által koordinált délutáni oktatás zajlik a falai között. A tatarozást követően szociális központot alakítanak ki az ingatlanban, az említett oktatás mellett pedig az idősek klubja is helyet kap az épületben, de a fiatalok is kikapcsolódhatnak, hisz biliárdozásra és asztaliteniszezésre is lesz lehetőség. Egyed kiemelte, terv bőven van, azonban hangsúlyozta: erre az évre a már elkezdett projektek befejezése a legfőbb cél. Újfaluban is a bürokrácia okozza a legnagyobb nehézséget, azonban a településvezető elmondása szerint a testületen belüli nézeteltérések valamelyest rendeződni látszanak, ami nagyban segíti az előrehaladást. Hozzátette: alpolgármester továbbra sincs, ennek ellenére pozitívumként élik meg, hogy többnyire sikerül megegyezniük a fontos kérdésekben. – A testület megértette, hogy függetlenül attól, hogy van-e alpolgármester, vagy a vezetőpozíciókat éppen melyik párt képviselői foglalják el, dolgozni kell, működnie kell az önkormányzatnak – fogalmazott Egyed József. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!