[dropcap]J[/dropcap]ózsef Attilát az idősebb nemzedék – magam is ehhez a generációhoz tartozom– csupán kommunista, illetve proletárköltőnek ismerhette meg, a verseiben megnyilvánuló szakrális jegyeket pedig szándékosan elhallgatta az irodalomtörténet, illetve a pedagógia. Ezzel szemben, s erre többen is rámutattak, bár költőnk nem volt vallásos ember, nem egy versében fellelhetők a Szentírás szövegrészleteinek momentumai. Magam legutóbb József Attila A Dunánál című versének az írásom címében idézett sorában véltem felfedezni Szent Pálnak a Korinthusiakhoz írt 2. levél egyik részletének (12. 9–10.) parafrázisát. Lássuk! „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé. Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” (kiemelés tőlem). Mivel József Attila istenes verseivel, ahogy fentebb is említettem, többen is foglalkoztak, ebben a kis írásban nem célom mélyebb elemzésbe bocsátkozni. Csupán a Szent Pál-levél és A Dunánál című költemény egyik sorának gondolati rokonságára szeretném felhívni a figyelmet. A költemény III. részének 2. szakaszában József Attila ezt írja: „Megszólítanak, mert ők én vagyok már; / gyenge létemre így vagyok erős, / ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, / mert az őssejtig vagyok minden ős –”. Mindkét idézetben paradoxont, azaz látszólagos ellentmondást találunk. Szent Pál „örömest dicsekszik” gyöngeségeivel, „hogy Krisztus ereje lakjék” benne. József Attila pedig úgy válik gyenge létére erőssé, hogy átérzi az emberiség összes küzdelmét, győzelmét, bukását, s mintegy azonosul vele. Idézzük az idevágó sorokat! „A honfoglalók győznek velem holtan / s a meghódoltak kínja meggyötör.” Szent Pál Krisztus ereje által lesz erős, a költőt pedig a szolidaritás teszi azzá. A fentebb említett paradoxon nyelvi megformálása különböző. A Pál-idézetben alárendelő összetett mondatot találunk, melynek főmondata a második tagmondat, az első pedig ennek időhatározói és/vagy feltételes mellékmondata, amelyet a mikor kötőszó vezet be. József Attila egyszerű mondatot használ: Ennek alanya a mondatból kihagyott én, állítmánya a vagyok erős, megengedő értelmű állapothatározója pedig a gyenge létemre névutós névszó. Ezek után joggal kérdezhetjük: Valóban olvasta/olvashatta József Attila Szent Pál említett levelét? Válaszunk nem lehet egyszerűen igen vagy nem. Csupán feltételezhetjük, hogy költőnk számára nem volt ismeretlen a Szentírás. Végül megemlítem még, hogy a váci piarista pap költő, Bozók Ferenc szíves tájékoztatása révén megtudtam: József Attila rövid ideig szalézi novícius is volt. Ez a körülmény még inkább megerősíti azt a feltételezésemet, hogy költőnk jártas volt a Biblia szövegében. Több versében fedezhetjük fel annak egy-egy részletét, illetve szellemiségét. Ezt a szellemiséget a költő művészi módon építette be költészetébe. A bemutatott két idézet is erről tanúskodik. Dóra Zoltán