Gyenge játékkal nyert az SZFC

Csonka fordulóval rajtolt el a labdarúgó 3. Liga 5-ös csoportja, miután egy mérkőzést halasztottak. A Székelyudvarhelyi FC gyenge játékkal, de hozta a kötelezőt, 1-0-ra győzött a Kézdivásárhelyi SE vendéglátójaként.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
Gyenge játékkal nyert az SZFC
A nagy meleg miatt többször is állt a játék Fotó: Szász Csaba

Nem is annyira a meleg, mint inkább saját tehetetlensége, pontatlansága izzasztotta meg a Székelyudvarhelyi FC játékosait a péntek délutáni mérkőzésen, a labdarúgó 3. Liga nyitófordulójában, annak ellenére, hogy a mérkőzés esélye egyértelműen az udvarhelyi gárda volt. A vendég Kézdivásárhelyi SE ugyanis utolsó helyen, kiesőként zárta a múlt idényt, és csak a feljutott csapatok visszalépésének köszönhetően maradhatott a harmadik vonalban. A háromszékiek szinte teljesen új csapattal és rövidre sikerült nyári felkészítővel várták az új idény startját, míg az SZFC ígéretesnek is mondható felkészüléssel vágott neki a pontvadászatnak.
Annak ellenére, hogy a házigazdák Becze Tamás révén viszonylag hamar, már az első negyed óra végén megszerezték a vezetést, a folytatás már jóval nyögvenyelősebbre sikerült. A játék szakadozott, sok volt a pontatlanság meg hiba, és a szintén darabos játékuk ellenére a vendégek többször is egyenlíthettek volna. Végül maradt a három pont Székelyudvarhelyen, de a következő fordulóban az udvarhelyieknek ennél sokkal jobb játékkal kellene előrukkolniuk az újonc Tatrangi Ciucaș otthonában.
A nyitóforduló szombati mérkőzéseiből csak az egyiket tudták lejátszani. A másodosztályból visszasorolt Brassói FC megszüntette a felnőttcsapatát (a jövőben a Brassói SR Municipallal fog együttműködni), így három nappal a start előtt a Bákó megyei Viitorul Curița került a helyére és az SR Municipal együttesét kellett volna fogadnia. Az idő rövidsége megnehezítette a mérkőzés megszervezését, mindkét csapat halasztást kért, a Román Labdarúgó-szövetség később dönt ez ügyben.

3. Liga, 5. csoport, 1. forduló
Muscelul Câmpulung Elite – Zernyesti Olimpic 5-1, Brassói Kids Tâmpa Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. 3-0, Székelyudvarhelyi FC – Kézdivásárhelyi SE 1-0, Barcarozsnyói Olimpic Cetate – Tatrangi Ciucaș 4-1. Viitorul Curița – Brassói SR Municipal – elnapolták.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!