Gyarapodó önkéntes tűzoltók

HN-információ
Folyamatosan gyarapodnak a zetelaki önkéntes tűzoltók, sőt most először pályáztak sikeresen a helyi huszárok is. Mindkét szervezet ruhákat vásárolt, amelyeket büszkén mutattak be. A zetelaki önkormányzatnak, illetve Hargita Megye Tanácsának köszönhetően újabb korszerű védőruházatot kaptak a zetelaki önkéntes tűzoltók. Szerepük kiemelt fontossággal bír a település életében. A megyei tanács több mint 10 500 lejjel járult hozzá a tűzoltók felszerelésének a bővítéséhez, és 5000 lejjel a Hagyományőrző huszárok ruháinak az elkészítéséhez. A zetelaki önkormányzat 10–10 ezer lejes támogatást nyújtott. A bemutatón Sándor Barna megyei tanácsos az önkéntes tűzoltók és a hagyományőrző huszárok tevékenységének fontosságát emelte ki; Nagy Attila polgármester pedig azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat számára kulcskérdés a település polgárainak biztonsága, ezért is támogatják az önkéntes tűzoltók tevékenységét. Sándor Dénes, a zetelaki tűzoltók vezetője elmondta, hogy immár lassan minden önkéntes tűzoltónak lesz bevetési ruhája, azután a felszerelés gyarapítására összpontosítanak. Zetelakán az önkéntes tűzoltók száma 28 fő, a megyei tanács közel 11 ezer lejjel támogatta az egyesületet. A Zetelaki Hagyományőrző Huszárezred most pályázott egyesületbe tömörülése óta először, a megyei tanács kiírásán 5000 lejhez jutottak, a helyi önkormányzat pedig 10 ezer lejjel járult hozzá, hogy a lovas katonák még szebbek legyenek, még egységesebb arcot mutathassanak. Gergely Attila, a Zetelaki Hagyományőrző Huszárezred kapitánya szerint a most megvásárolt négy huszáröltözet teljesebbé teszi a 20 fős csapat felszerelését, amely folyamatosan gyarapodik, szépül. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!