Gyalogosan

HN-információ
Abban a korban vagyunk, akarom mondani, elég korosak vagyunk már ahhoz, hogy igényt érezzünk a sétára, a túrázásra. Aki most rázza a fejét és tiltakozik, előbb-utóbb annak is elérkezik az életében az az érzés, amikor reggel felébredve derékban megmeredve próbál lábra állni, s a masszírozás sem igazán hozza meg a kívánt hatást. A mozgás a legjobb terápia mindenféle ilyesfajta testi bajra, aki már próbálta, nem kell magyaráznom, miért. De hová menjünk? Mert ezért még korántsem vagyunk annyira öregek, hogy a városban céltalanul korzózzunk. Nekünk még kell a domb, a hegy, a természet lágy öle, ki akarunk menni a természetbe, látni, hallani, érezni. Vegyük csak számításba, hová mehetünk, mondjuk Udvarhely környékén. A szélrózsa minden irányába indulhatna a magányos túrázó, gondolnánk, hiszen természeti adottságainknak köszönhetően körbe vagyunk véve dombokkal, erdőkkel. A Szarkakő csodálatos célpont lehetne, ám már az erdő alatt megtorpanunk: bennünk van a félsz a medvétől, juhászkutyáktól. Nem is tudom, melyiktől retten meg jobban az ember, de mielőtt elkezdene gondolkodni, inába száll a bátorsága és iszkol vissza a város felé. Ugyanez a helyzet a Budvárral és Reztetővel is. Sőt, még a forgalmas Szejke sem biztonságos, kutyákkal gyakran találkozom, de olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy legalább tizenhárom medve tanyázik e zsebkendőnyi területen. Biztonságunk érdekében itt sem ajánlatos kószálni, a békesség kedvéért jobb, ha elkerüli az ember. Maradt tehát a legelő, ahol nagyobb a látótávolság, s legalább több kilométert is belát a szem, időben észreveszi a rá leselkedő veszélyt. Ilyen csodahely a Székelyszentlélek és Bogárfalva fölött magasodó Krisztus-kilátó felé vezető meredek út, ahová az év bármely szakában érdemes kibaktatni. Tavalyelőtt a Jézus-szobrot alkotó Zavaczki Walter jóvoltából elkészült a Gordon-hegyi kálvária, amelynek míves szikladarabjai tájba simulva csalogatnak. A Gordon-hegyi kilátóról letekinthetünk falvainkra, rálátunk a környező hegyeinkre, s a messzelátók a székelyudvarhelyi gimnáziumot is felfedezhetik a nagy panorámaképen. Hétvégenként sok a járókelő, többségük autóval vonul fel a tetőig, majd közvetlen a szobor alatt száll ki a kocsiból, szétnéz, majd indul is vissza. Egy-egy terepmotoros, quados és dzsipes is megfordul hangosan pöfögve, erős benzingőzt hagyva maga után. Pedig 2008 óta törvény tiltja a legelőn, kaszálón, szántón és erdőben motorbiciklivel, mopeddel és quaddal való közlekedést, kivéve, ha a terület tulajdonosa vagy ügykezelője által engedélyezett sport-, turisztikai vagy szabadidős eseményről van szó, illetve ha egy sürgősségi eset miatt kell áthaladni a kérdéses részen. Az előírások megszegése súlyos bírsággal jár, valamint szélsőséges esetekben, súlyos természeti károk okozása esetén akár börtönbüntetést is alkalmazhatnak. A tavasz közeledtével számíthatunk az állatok jelenlétére.

Nagyálmos Ildikó





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!