Hirdetés

Gyakorlatban is kipróbálhatták az újraélesztést a diákok

A Zöld hét alkalmával Somorai Irén biológia szakos tanárnő kezdeményezésére elsősegélynyújtó felkészítőt tartottak a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola és a zeteváraljai Jókai Mór Általános Iskola diákjai számára.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 1 perc

A tartalmas és érdekfeszítő, vetítéssel egybekötött bemutatót és felkészítőt dr. Ambrus József, a székelyudvarhelyi Vöröskereszt és az Ambach Alapítvány elnöke, valamint Petroczki Judit tartották. A felkészítőn a két iskola 5–8. osztályos tanulói vehettek részt, közel nyolcvanan. A diákok ízelítőt kaptak az elsősegélynyújtás technikáiból, a stabil oldalfekvés és újraélesztés elvégzését gyakorolták a szakemberek segítségével. Elméletben több témát is érintettek, feldolgoztak, mint például a különböző sérüléseknél alkalmazható kötözések, égési sérülések ellátása, beteg ellátása fulladás esetén, segítségkérés, illetve mentő hívása. A gyerekek a szakemberek által hozott próbababa segítségével gyakorlatban is kipróbálták az újraélesztést kétféle kéztartással, pontos útmutatást követve. A foglalkozás alkalmával a fiatalok kérdéseikre kaptak hasznos válaszokat a gyors reagálásról, az újraélesztésről, kötözésekről.
A szakemberek arra buzdítanak, hogy abban az esetben, ha lehetőség adódik kipróbálni, esetleg megtanulni az elsősegélynyújtás, illetve újraélesztés technikáját, ne mulasszuk el, hiszen életet menthetünk általa.

Dimén Csilla



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!