Hirdetés

Görgető generáció

Második alkalommal szervezték meg a Szülők Iskolája nevet viselő kezdeményezést Székelyudvarhelyen. A hétfői előadás témája az okostelefonok és az internetfüggőség volt, ami az alfa generációra különösen jellemző.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 3 perc
Görgető generáció
Egyre kevésbé tudják a szülők követni, merre jár gyermekük Fotó: Pál Emil

A Szülők Iskolája nevet viselő kezdeményezés második előadása az alfa generáció telefon- és internethasználatát vette górcső alá, melynek során Gergely Orsolya szociológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) adjunktusa osztotta meg személyes tapasztalatait, néhány követendő irányt felvetve, ami segítségével a szülők csökkenthetik gyermekeik „képernyőigényét.” Az előadást Bartalis Izabella, az udvarhelyszéki nőszervezet elnöke vezette fel, ismertetve, hogy minden hónap utolsó hétfőjén fognak további előadásokat szervezni azokban a témákban, amelyek a szülőket izgatják.

Lekövethetetlen gyerek

Gergely szerint, bár a 2010 után született alfa generációra jellemző inkább a jelenség, a korábban született X és Y generáció is az úgynevezett „görgetők” közé tartozik. Indoklásként néhány példát is megemlített: mára a felnőttek jelentős része is telefonon intézi dolgait, e-maileket küld, vagy termékeket rendel. A generációk közti szakadékokról ugyanakkor kifejtette: a történelem során eddig minden korban tudták a szülők, hogy a gyermekeik nagyjából hol vannak és mit csinálnak, ez az első szülőgeneráció, akik nem tudják, hogy a gyermekeik mikor és hol, mit csinálnak. Gergely rámutatott: 
- Ez azért van, mert ebben a világban nem vagyunk tapasztaltabbak, mint a gyerekek. Egy szülőktől érkezett kérdésből ugyanakkor felvetődött, hogy miként lehet lekövetni a gyereket – etikus lehet-e egy követő applikáció használata. A szociológus szerint akkor jó a kapcsolat, ha a gyermek elmondja magától, hogy merre megy, és nem kell követni, ennek az elérésére kell törekedni.

Támadási felület

A „digitális bébik” – az alfa generáció – különösen figyel arra, hogy a közösségi oldalakon csak tökéletes fotókat osszanak meg, hiszen elsődlegesen ott kommunikálnak, míg az utcán találkoznak húsz ismerőssel, a közösségi oldalakon mind a kétezerrel – hangsúlyozta Gergely, kiemelve, hogy így kisebb lesz a támadási felület, ami által megsérthetik, bánthatják őket. A szakértő korábbi felméréseit bemutatva – 2016-ban 1800 iskolást kérdeztek meg – néhány fontos megfigyelésre hívta fel a szülők figyelmét: magas azoknak az eseteknek a száma, ahol a gyerekek online ismeretséget kötve, élőben is találkoztak az addig soha nem látott személlyel vagy ahol megadták személyes adataik esetleg tartózkodási helyük.
– Mikor azt kérdezzük a szülőktől, hogy a gyereke nézett-e már online pornográf tartalmat, a szülők több mint hetven százaléka azt válaszolja, hogy nem. Ha a gyerekeiket kérdezzük névtelenül, akkor sokkal magasabb az arány – jegyezte meg Gergely, aláhúzva, hogy az iskolák mára sokkal inkább követik és korlátozzák a telefonhasználatot, mint a szülők.

Szót érteni az alfákkal

Gergely szerint az a legfontosabb, hogy a szülő meg tudja érteni a generáció sajátosságait és kellően nyitott legyen a gyerek felé. Ugyanakkor – fűzte hozzá – az is elengedhetetlen, hogy a gyerekkel meg tudja a szülő értetni, hogy az ő generációjának másak a sajátosságai. A szakember néhány követendő irányt is felvázolt, ami segíthet csökkenteni a gyermekek telefon- és internethasználatának idejét. Mint mondta, mindenekelőtt példát kell mutatni a gyereknek, hiszen hogyha az asztal mellett evés közben használjuk a készüléket, mondhatunk bármit a gyereknek, hogy miért nem szabad használni. Megoldásként többek közt azt ajánlotta, hogy a gyereknek olyan programokat kell szervezni, ahol kortársaival lehet, vagy olyan családi tevékenységeket kell kitalálni, ami őt is érdekli és kíváncsian viszonyulhat hozzá. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!