Egyszer mindenki megöregszik. Az ifjúkori szépség elhervad, a délceg alak görnyedtté válik, a kincs elfogy, de a szeretet és a jóság örökre megmarad. Olyan, mint a forrás, minél többször merítik, annál több gyűl utána. Egy népi monda szerint: ,,Ha megtalálod azt a szívet, / amely téged nagyon szeret, / becsüld meg, mert a szeretet / teszi boldoggá életedet.” Sajnos azonban, hogy egy házaspár bármily szeretetben élte le életét, egyszer elérkezik a vég. Ebben az esetben a hátramaradt társ magányossá válik. Ha elesik, nincs, aki felemelje, ha elvágja kezét nincs, ki bekösse sebeit. De a szeretetet részben pótolni tudják a gyermekek, az unokák, akik részéről nem hiányozhat egy jó szó, egy kis figyelmesség, parányi kis ajándék, egy szál virág, ezek mind szeretetet fejeznek ki, örömet jelentenek, s ezt az Isten is megfizeti majd nekik, mert amint a szentírásban is le van írva, amit te adsz idős szüleidnek, azt várhatod te is gyermekeidtől. S bár szülői kötelesség a gyermekek gondozása (amiben nekem nem volt részem, sajnos), mégse szabad(na) elfeledjék, hogy szüleiktől életet, szerető gondoskodást, meleg családi fészket kaptak, mindaddig, amíg kirepültek a fészekből. Hála Istennek, mi kimondhatatlan szeretetben részesülünk gyermekünktől, de ezt nem mondhatja el mindenki magáról. Sajnos még ma is tele vannak a kórházak, szülészetek az otthagyott gyermekekkel, akiket az állam vesz gondozásba, de szülői szeretetben soha nem részesülnek. E rohanó, csak a pénz és vagyon utáni hajsza jellemezte világunkban igen sok gyermek megfeledkezik arról: egyszer mindenki megöregszik. Ezért vannak tele az öregotthonok, ahol megfelelő gondozást kapnak, de szeretetben nem sok részük van. Ezért hát a költővel mondom: „Szeressétek az öregeket!”. Amint az árvát, úgy a magukra hagyott öregeket is jobban fújja a szél. Ettől őrizzen meg az Isten mindenkit!

Gálfalvi Gábor