Hirdetés

Góbé farsang

HN-információ
A farsang a néplélek pszichológusa – hangzott el a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb produkciója, a Góbé farsang pénteki beharangozó sajtótájékoztatóján –, ugyanis a farsangi mulatságok alkalmával mondhatja el az ember szóban vagy jelképek által mindazt, amit máskor nem tehet meg. [caption id="attachment_82548" align="aligncenter" width="1000"] Premierre készülve. A Farsang Illés szekerén továbbgondolása Fotók: László F. Csaba[/caption] Új bemutatóval jelentkezik a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Góbé farsang című produkció a Budapesten élő neves koreográfus, Orza Călin alkotása. Az új előadást pénteken kosztümös főpróbán tekinthették meg a sajtó képviselői, ezt követően az alkotók számoltak be a műsor keletkezésének körülményeiről. Az új előadás a korábbi nagysikerű Farsang Illés szekerén című produkció továbbgondolása, híven tükrözi azt, hogy a folklór élő hagyomány, azonnal reagál a napi történésekre, tükrözi mindazt, ami az embereket foglalkoztatja – ez a tükörkép azonban torz, éles kritikája a közösség és a közélet történéseinek. – A farsang a nép pszichológusa – jegyezte meg András Mihály, a Hargita együttes vezetője, kijelentését azzal indokolva, hogy a vízkereszt és a húsvéti nagyböjt közötti vigalmi időszak alkalmat ad arra, hogy „kiengedjük a gőzt”, s jól bevált kódrendszert alkalmazva véleményt nyilvánítsunk mindarról, ami foglalkoztat. A produkció rendező-koreográfusa, Orza Călin az együttes tagjainak professzionális hozzáállását emelte ki, mondván, hogy a társulat két legfontosabb tartópillére az elhivatottság és a küldetéstudat. Kiemelte, hogy a színpadon együtt mutatkoznak azok, akik immár harminc éve ropják hivatásos táncosként és a pályakezdő fiatalok. Mint mondta, minálunk nincs táncos képzés, de „a színpadi megjelenést és a tapasztalatot” egyik iskola sem tudja megtanítani. A koreográfus megjegyezte, hogy a tánckar tagjai aktívan kivették a részüket az előadás színpadra állításából, ötleteik szervesen beépültek a produkcióba. „Hozták a gondolataikat, tapasztalataikat” – jegyezte meg. Gábos Endre táncos a közös munka hasznát és örömét emelte ki, Ványolós András zenetanár pedig – aki az együttes tagjainak énektudását gyarapítja – a farsang groteszk voltára hívta fel a figyelmet. Román Hunor prímás, zenei szerkesztő arról beszélt, hogy milyen kihívást jelentett a korábbi előadás zenei anyagának az időközben átalakult ízléshez igazítani. Szó esett arról is, hogy a produkcióból hiányzik a székelyföldi farsangok főszereplője, Illés, szerepét egy kivénhedt nagybőgő vette át. Végezetül elhangzott, hogy a bemutató előadást holnap este 7 órától, a Városi Művelődési Házban láthatja a csíkszeredai közönség. A belépő díja felnőtteknek 30 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. Jegyeket a Csíki Mozi jegypénztárában és a https://www.bilete.ro/gobe-farsang/ linken lehet vásárolni. Az előadás megkezdése előtt egy órával a Városi Művelődési Házban is lehet jegyet váltani. Csíkszeredában január 21-én, 22-én, 23-án és 28-án játsszák a produkciót, időközben Csíkmindszenten is bemutatják. Sarány István


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!