Granada bemutatását minden útikönyv a spanyol mondással kezdi, mi is tegyünk így: „Aki nem látta Granadát, az nem látott semmit”. Az állítás mind a mai napig megállja a helyét, a Sierra Nevada lábánál fekvő település több évezredes múltra tekint vissza. Fénykorát mégis a 13. században élte, amikor az Ibériai-félsziget egyetlen arab királyságának székhelyén a naszridák dinasztiája uralkodott. A mórok szépérzékét bizonyítja a muzulmán civilizáció ékköve, az Alhambra, a páratlan mór épületegyüttes. Emellett köznapibb épített emlékek is megmaradtak e korból, például az arab fürdő, s a híres székesegyház mellett álló szeráj, a Corral del Carbon. Az ilyen típusú fogadók minden bizonnyal behálózták az egész országot, de a háborúk pusztítása nyomán ez maradt fenn egyedül. Felépítését szintén a már említett dinasztiának köszönhetjük, első írásbeli nyomával a 14. század első felében találkozunk. Mint a többi andalúziai és marokkói társa, nemcsak az éjszakai nyugodalmat biztosította, hanem egyben kereskedelmi központnak is számított. A kereskedők, miközben megpihentek a biztonságos falak között, ügyleteiket is intézték egymással. A központi bazár mellett feküdt, amivel egy kis híd kötötte össze. A közelben lévő, már említett székesegyház pedig akkortájt mecsetül szolgálta az igazhitűeket. A középkori kereskedőház két évszázadon keresztül látta el békében feladatát, míg meg nem jelentek a spanyolok, hogy birtokba vegyék a mesés várost. Hiába volt a mórok hősies kitartása, Granada 1492-ben megadta magát. Ez a vereség a szeráj számára végzetesnek bizonyult, a kereskedelmet ápoló arabokat és zsidókat kitiltották a városból, így a célját vesztett épület kalapács alá került. Először színházul szolgált, később bérkaszárnyává alakították, a földszinten pedig szenet tároltak: innen kapta mai nevét az épület. Az idő vasfoga folyamatosan rombolta, míg 1918-ban műemléki oltalom alá helyezték. A Corral del Carbon különleges műemléke Granadának. A bejáratának patkóívét stukkók, előcsarnokának mennyezetét szalagminták díszítik. Ezt követően egy tágas udvarra jutunk. Az épületben faragott faoszlopok övezik a háromszintes galériát. Mivel a víz fontos szerepet játszott mind a vendéglátásban, mind a tűzvédelemben, az udvar közepéről a ciszterna sem hiányozhatott. Ottjártamkor senki sem volt a falak között, a nyári melegben jó volt egy kicsit hűsölni. A bejáratnál lévő szórólapokon már kulturális programokat hirdettek, úgy tűnik – ha időszakonként is –, visszatér az egykori szeráj színházi szerepe. Minden esetre a granadai Városi Zenekar és a granadai Nemzetközi Zene- és Táncfesztivál is itt rendezte be irodáját. A tér akusztikája egyébként kiváló, így nem véletlen ilyetén felhasználása. Az elmúlt évben az ünnepi műsort Mozart Requiemével nyitották, a szervezők a zeneköltő remekművét a koronavírus áldozatainak emlékére szánták. A programot lapozgatva magyar vonatkozást is találtam, kiváló zongoraművészek tolmácsolásában Beethoven összes szimfóniájának Liszt átiratait hallhatta a közönség öt estén keresztül. Ez a – nekünk, magyaroknak különösen hízelgő – program összeállítás egyébként igen ritka az európai hangversenyéletben. A spanyolok – igen optimistán – idén a Fesztivál hetvenéves jubileumára készülnek. A program most is figyelemreméltó, kívánom nekik, hogy sikerüljön teljesíteni kitűzött terveiket.

Csermák Zoltán