Nicolae Ceaușescu gaztettei között előkelő helyen jegyzik az erdélyi szászok eladását Németországnak. A diktátorék valutaéhségükben egy nyolcszáz éves történelmű, szorgalmas nép fiait kótyavetyélték el. Igen, az erdélyi szászoknak személyenként határozták meg az értékét, az egyetemet végzettek az átlagpolgár többszörösét érték. Az eredmény katasztrofális volt, amíg a szászok Erdélyben a háború előtt negyedmillió lelket számláltak, addig mára ez a szám tizenötezerre apadt, és javarészt az idősek maradtak otthonukban. Az európai építészet remekeire enyészet várt, felújításukra később adtak pénzt Németországból, de így is, a céljukat vesztett épületek ma már csak műemlékek. Az árván maradt települések demográfiai összetétele is megváltozott, a szászok hátrányára. A németeknek megérte az üzlet, mivel már a 80-as években jelentkeztek náluk a demográfiai gondok, s az akcióval vérfrissítéshez jutottak, s egy edzett, dolgos népet nyertek. 1996 júniusában egy Duna televíziós stábbal indultam útnak Dinkelsbühlbe, a bajor kisvárosba, ahol az Erdélyi Szász Egyesület 1985 óta rendezte minden évben a szülőföldjükről elszármazottak találkozóját. Igazi népünnepélybe csöppentünk. A résztvevők öltözetén, viselkedésén már látszott a jólét, az érkező autók évjárata és márkája is a jó beilleszkedésről tanúskodott. Az egybegyűltek nagy türelemmel hallgatták az ünnepi beszédek tucatjait, majd elkezdődött a vigalom. Igényes táncműsor következett, majd egy idősekből álló kórus szerepelt a színpadon. A főtéren felállított asztaloknál beszélgettek, ettek-ittak az emberek. Sokan érkeztek a jeles hétvégére Székelyföldről, a korondi Józsa mester szász-kollekcióját kínálta, máshol kürtőskalács és miccs pirult a parázson. A küküllőmenti borok is jól fogytak, a pult alól (a német fináncok elől gondosan elrejtve) oroszhegyi pálinka is kapható volt. Németül folyt a diskurzus, de egy idős úrral magyarul is beszélgethettem. Medgyesről vándorolt ki, már nyugdíját élvezte, gyermekei szép karriert futottak be. Nem véletlen, mint említettem, a németek tárt karokkal fogadták a hazatérőket: ne feledjük, hogy a német politikai elitben nagyon magas a szászok aránya. Az úr unokái is előkerültek közben, míg az idősebbeknek az együttlét lelki élményt adott, a fiatalok önfeledten szórakoztak, csak halvány emlékeik lehettek az egykori otthonukról. A stáb Erdélyből származó riportere elemében volt, s általában románul szólaltatta meg riportalanyait. Sokan állták körbe a kamerát, mindenkinek volt némi mondanivalója és kérdése. A Szász Egyesület vezetői is meghívták a tévéseket egy krigli sörre. A beszélgetés során felvetődött, hogyan tudnának az erdélyi magyarok segíteni a szász szakrális épületek állagmegóvásában. Igen, bennük is élt az ősi vágy: Ne hagyjátok a templomot, /A templomot s az iskolát! Az iskola mára elveszett, a templomok üresen állnak.

Csermák Zoltán