Hirdetés

Glóbusszal a vállamon 81.: Peter Lorre, az alvilágfi

HN-információ
Casablanca A világhírű filmrendezőről, Kertész Mihályról, azaz Michael Curtisról az utóbbi időben ismét sokat beszélnek: Topolánszky Tamás Yvan, CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című filmje Montrealban nemrégiben fődíjat nyert, s már a magyar mozik műsorán is szerepel. Az alkotó leghíresebb moziját, a Casablankát a filmtörténet legjobb alkotásai között tartják számon; Kertész e művel kicsit magyar darabot is rendezett. Humphrey Bogart mellett a másik főszereplő, Paul Henreid filmbeli neve Victor Laszlo volt. A főpincér, Carl figuráját a rendező barátjára, Szőke Szakállra osztotta, aki egykor Gerő Jenő néven csinált komikusként karriert Pesten, Bécsben és Berlinben. Noha még nem láttam a filmet, a stáblista alapján egy színész – az Ugarte szerepét megformáló magyar származású Peter Lorre – valahogy kimaradt a „fősodorból”. Pedig Kertész barátja volt ő is, gyakran vaskos tréfákat is megengedhetett vele szemben magának: egyszer az egész stúdió hallgathatta, amint kihangosította, hogy főnöke egy ambiciózus fiatal színésznővel hetyeg az irodájában. Személye egy beszélgetést idéz fel, amikor, az azóta elhunyt New York-i barátommal, Krénusz Józseffel az amerikai metropolisz magyar emlékeit látogattuk végig. Jóska az ottani jezsuita egyetemre, a Fordham-re járt, s az alma matere előtt mesélt a színészről, az elmondottakat később magnóra is felvettem. „Amennyiben Jávor Pál amorózóként lágyította meg a szebbik nem szívét, Peter Lorre, alias Löwenstein László csúnyaságával hódított. Kertész Mihály, igazi honfiúi lelkesedéssel őt is beválogatta a Casablanca című film szupercsapatába, ahol a vízumszerző alvilági figurát alakította. Kifejező, ahogy a színész két cigarettával és két pohár borral a kezében akarta meggyőzni a főszereplőt. Nagyon jó művész volt, nem csoda, hogy Hitchcock is felfigyelt tehetségére. Igazi karakterfiguraként élte világát a filmvárosban, viszont beszédhangját mindig kozmetikázni kellett, mert selypített. Nem volt egyedül, a Kertész-film másik magyar szereplője, Gerő Jenő, alias, Szőke Szakáll sem tudta ropogtatni a szavakat. Lorre-ral a Fordham Egyetemen találkoztam, ahol a híres panamai rendező, José Quintero rendezett egy darabot. Ő mutatott be Peternek, s mivel elhúzódtak a próbák, így sokat beszélgethettünk. Természetesen magyarul diskuráltunk, választékosan beszélte anyanyelvét. Amikor azt firtattam, miért mindig a kétes egzisztenciákat személyesíti meg; egyik gyilkosságból még ki se mászott, máris újabb gaztettre vetemedik, nevetve mutatott végig magán: „Édesapám, hát nézz rám, el tudsz te képzelni Rómeóként? Otthon van egy kibírhatatlan feleségem s neveletlen gyerekem, s csak a filmen játszhatom el következmények nélkül, hogyan nyírhatom ki az asszonyt.” Az említett nőszemély egyébként már a harmadik felesége volt. A magyar színészen ekkor már igencsak feszült a ruha, elmondása szerint elege volt a zöldségekből, most már azt eszik, amit igazán szeret. A „Mindig éhes vagyok!” – mondattal váltunk el, s öles léptekkel indult a büfé felé.

Csermák Zoltán



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!