Gábor Szidónia: a ló olyan, mint egy családtag

A tizenöt éves Gábor Szidónia egy lovastábor után köteleződött el a sportág iránt, azóta mindennap az iskolapadból egyből a nyeregbe ül át. Elhivatottságának köszönhetően számos erdélyi és országos díjugratóversenyen kitűnő eredményeket ért el. A fiatal lányt a lovaglásról kérdeztük.

Miklós Dalma
Becsült olvasási idő: 4 perc
Gábor Szidónia: a ló olyan, mint egy családtag
Fotó: Gábor Szidónia archívumából

– Mióta lovagolsz?

– Közel hat éve kezdtem el lovagolni, ma már a lovaglásnak élek. A családban nem lovagolt senki, sőt, a barátaim közül sem. Az első lovastáborom után én mégis ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy folytassam azt, amit a nyeregben ülve kezdtem elsajátítani. Sportközépiskolába járok, úgyhogy már régóta a sport tölti ki a mindennapjaimat. Általában az iskolai tevékenységek után kevés időt töltök otthon, rögtön indulok a lovardába. Nem ismerek akadályt, ha sportolásról van szó. Egy időben a lovam, Angyalka a székelyudvarhelyi Csicser Lovardánál volt, ami kissé távolabb esik a lakhelyemtől, de ez sem számított, mert rengeteg erőt és energiát szántam arra, hogy rendszeresen elmenjek a lovardához. Mindig nagyon sietek Angyalkához, hogy ne legyen elhanyagolva, és érezze azt, hogy ott vagyok neki, számíthat rám.

– Gondolom, az is fontos, hogy a négylábúakon kívül a saját korosztályoddal is jó kapcsolatot ápolj. Milyen közösségi eseményeken veszel részt szívesen?

– Igazság szerint a lovakkal sokkal jobban kijövök, mint a korombeli lányokkal, fiúkkal. Jobban érzem magam a lovak társaságában. Kevés barátom van, mert nincs időm ismerkedni vagy egyéb kikapcsoló tevékenységeken részt venni. Másrészt, nehezen értik meg, hogy nekem a ló az első. A velem egykorú lányok szívesen járnak vásárolgatni, sétálni, de nekem erre nincs se időm, se igényem. Inkább választom a sportot a shoppingolás helyett. De nagyon hálás vagyok ezért a minimális őszinte baráti kapcsolatomért… Angyalka már több, mint egy barát – éppolyan, akár egy családtag. Értem a testbeszédét, ismerem minden mozdulatát. A lóval való együttműködés teljes mértékben a türelmen és a tiszta kommunikáción alapul, ezért szeretem annyira a köztünk lévő kapcsolatot és a vele töltött időt. Angyalka tanított meg arra, hogyan szeressem önmagamat. A sportolás ez esetben nemcsak fizikai kihívást jelent, hanem lelki és mentális kiteljesedést is ad.

– Hogyan lettél díjugrató?

– Az első lovarda, ahol elkezdtem lovagolni, kimondottan a díjugratásra specializálódott. Így nem volt kérdés, hogy milyen irányba indulok. Kipróbáltam más lovas sportágat is, de mindig a díjugratás lesz az, amiben jól érzem magam.

Gábor Szidónia archívumából
 
– Hogyan zajlik egy hétköznapi edzés?

– Most, a nyári szezon alatt célirányosan a versenyekre készülök. Ilyenkor a legjobb tudásom szerint azon vagyok, hogy kijavítsam a korábbi versenyeken elkövetett hibáimat. Mellette próbálok egyre több olyan feladatot teljesíteni, amely formában tart engem és a lovamat is. A díjugratásban vannak fokozatok. Jelenleg a hetven centiméteres ugratásnál tartok. Egyszer volt lehetőségem egy magasabb díjugratáshoz is, de nem volt elég önbizalmam teljesíteni. Még nincs meg a kellő biztonságérzetem. Angyalka nem túl magas ló, és nem szeretném sérülésnek kitenni őt egy magasabb kategória megugrásában. De nem olyan nehéz még egy szinttel feljebb lépni, mert ahogy egy edző mondta egyszer, az ötven, hetven, sőt a száz centiméteres magasságot is ugyanazzal a lendülettel kell megugrani.
 
– Nem félsz, hogy leesel és megsérülsz?

– Szerencsére nem volt sok esésem, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor volt kisebb balesetem a pályán. Komoly sérülést nem is szenvedtem, a legsúlyosabb egy bokasérülés volt. Egy nagyobb akadály elkerülésénél nem az jár a fejemben, hogy jaj, csak nehogy leessem, hanem felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon mi járhat most a ló fejében. Én leesem, felállok, majd jobb esetben megyek is tovább. Inkább attól félek, hogy a lovam utána nem fog megbízni bennem vagy önmagában.

– Hogyan értékeled az eddigi sporteredményeidet?

– Szem előtt tartom a hibáimat, ugyanakkor van néhány díj, amelyre rendkívül büszke vagyok. Tudom, hogy többre is képes lennék, de amíg nem érzem a nyeregben is biztonságban magam, addig nem tudok jól teljesíteni. Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de arra a versenyemre vagyok a legbüszkébb, amelyen nem értem el helyezést, viszont mindenki megdicsért a teljesítményemért. Hibátlanul megugrottam egy kilencvenegy centiméteres magasságot. Ez idén történt, Gyergyóremetén. Büszke vagyok még a tavalyi Sólyom Kupán való szereplésemre is, ahol két kategóriában is helyezést értem el, egy harmadik és egy első helyet.

Gábor Szidónia archívumából

– Mekkora szerepe van a lónak a sikerben, amit elértél?

– Angyalka nagyon segítőkész partner. Van, amikor ő tesz hozzá többet egy versenyhez, van, amikor én. Nem mondhatom, hogy fele-fele arányban járulunk hozzá a sikerhez, mert folyamatosan változik az, hogy melyikünk tudja hatékonyabban segíteni a másikat.

– Mik a jövőbeli terveid?

– Amint befejeztem az iskolát, szeretnék Magyarországra menni, mert ott sokkal több lehetőség van lovasegyetemre járni. Oktató szeretnék lenni, mert élvezek gyerekekkel foglalkozni. Nagyon jó lesz átadni a kicsiknek azt, amit én már tudok. A díjugratást sem szeretném abbahagyni, és nyitott vagyok arra, hogy versenylovakat képezzek ki.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!