Hirdetés

Fúvóstalálkozó Székelykeresztúron

HN-információ
Egy év kihagyás után múlt hét végén ismét megszervezte a Székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar 1895 a rezesbandák hagyományos találkozóját. A kerek évfordulót ünneplő eseményre környékbeli zenekarokat hívtak meg a házigazdák, így jelen volt a Barátosi Ferenc Ernő Református Fúvósegylet, a Szentegyházi Gold Band, a Homoródalmási Fúvósegylet, az Alsósófalvi Fúvószenekar és a Korondi Fúvószenekar. Vasárnap a Petőfi utcában felvonulással kezdődött a 40. Fúvószenekarok Találkozója, majd a Gyárfás-kertben folytatódott a program, a fellépő zenekarok sorra mutatták be repertoárjukat. Évekkel, évtizedekkel ezelőtt a keresztúri közönségnek a Sóskúttal egybecsengett a fúvósok fesztiválja, az ottani szabadtéri színpad több generáció zenészének jelentett „dobbantót”, a helybélieknek szinte kultikus jellegű helyszínt, viszont pár évvel ezelőtt a szervezők jobbnak látták a város központjában megtartani a több évtizedes találkozót. A negyvenedik kiadásra ismét újító, és javító szándékkal helyezték át az eseményt más színtérre. Úgy tűnik, most a Gyárfás-kúria udvara igazán alkalmas lett a több száz résztvevő fogadására, a júliusi hőség idején a hatalmas fák lombjai alatt kellemesen hallgathatta végig a népes közönség a produkciókat. Láthatóan a 160 zenész is remekül érezte magát, a kötelező fellépések után közös zenéléssel és a közönség bekapcsolódásával, énekléssel zárták a találkozót, majd szabadon, egymás szórakoztatására és még jó néhány fúvószene-fanatikus örömére fújták tovább a legismertebb dalokat egy-két órán keresztül. – A több mint egy éven át tartó tilalom után felüdülés és igazán felszabadító érzés volt mind a zenekarok, mind pedig a közönség számára ismét egy ilyen összejövetelen részt venni, találkozni, egymás társaságában lenni – mondta Nagy Levente, a szervező Székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar 1895 karnagya. Hozzátette, hogy jó választásnak bizonyult az új helyszín, sokkal többen mozdultak ki és mutattak érdeklődést az esemény iránt, ahol egyébként a régi, hagyományos fúvószene, a különböző indulók és nóták mellett a modern zene, a mai napok nagy slágerei is felcsendültek izgalmas fúvós hangszerelésben. A szervezők ígérete szerint jövőben ismét találkozni fognak Keresztú- ron a fúvósok. Az idei összejövetelt többek közt Hargita Megye Tanácsa, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, a Keresztúri Vállalkozói és Közösségi Alap, illetve a székelykeresztúri önkormányzat támogatta.

F. Bartha Noémi



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!