Hirdetés

Halálos kimenetelű vonatbaleset Csíkrákoson

Elütött kedd reggel Csíkrákoson a vonat egy autót, amelyben két személy utazott, egyikük életét vesztette – közölte lapunkkal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője. Frissítés: Később lapunk úgy értesült: sajnos a baleset második áldozata is elhunyt, az információt Maria Plumbu rendőrségi szóvivő szerda délután hivatalosan megerősítette.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
Halálos kimenetelű vonatbaleset Csíkrákoson
A baleset helyszíne Fotó: Bíró István

Péter Szilárd elmondta, a baleset egy vasúti átjárón következett be, az autóban utazó másik személy is megsérült, állapota súlyos. A helyszínre a mentők mellett egy mentőhelikopter is kiszállt. Munkatársunk helyszíni információi szerint a baleset nyolc óra előtt öt perccel következett be. Értesülésünket később a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye is megerősítette. A mozdony mintegy háromszáz méteres szakaszon sodorta magával az autót.

Bíró István

A Hargita megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy harminchárom éves férfi vesztette életét a balesetben, amelynek másik áldozata egy huszonhét éves nő, aki súlyosan megsérült. Őt a marosvásárhelyi SMURD mentőhelikopterével Marosvásárhelyre, a Maros Megyei Sürgősségi Kórházba szállították. Előtte sokáig a helyszínen ápolták, hogy szállítható állapotba kerüljön.

Frissítés: Később lapunk úgy értesült, hogy sajnos ő is életét vesztette. Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerda délután megerősítette: a tragikus kimenetelű baleset másik áldozata is elhunyt a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórházban. 

Bíró István

Bíró István

Munkatársunk helyszíni beszámolója szerint kedden tíz óra tíz perckor szállt fel a mentőhelikopter.

A rendőrség közleménye szerint a Brassó irányából Gyergyószentmiklós felé haladó személyvonat ütötte el az autót, amikor az megpróbált átkelni a vasúti átjárón. A személygépkocsit a harminchárom éves férfi vezette. A baleset halálos áldozata a rendőrség közleménye szerint csíkdelnei. A rendőrség folytatja a baleset körülményeinek kivizsgálását.

A katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a vasúti forgalom a mentés ideje alatt leállt, tíz óra után azonban újraindult.

Frissítés 2.: Információink szerint a helyi önkormányzat már régóta szeretné, hogy sorompót szereljenek fel a vasúti átjárónál, ezért az ügyben megkerestük Császár Attilát, Csíkrákos polgármesterét. Az elöljáró rámutatott: a Román Vasúttársaság (CFR) feladata lenne sorompóval ellátni azt az átjárót, ahol a baleset történt.

– Ha az önkormányzatnak lenne pénze, szívesen pótolnánk, de amúgy mi nem is ruházhatunk be a vasúti infrastruktúrába. Amit még tudok, hogy a nemrégiben felújított vonal – akár elsődleges, akár másodlagos átjárónál – képes lenne kezelni a sorompókat, azaz bármelyik percen fel lehetne szerelni – mutatott rá a polgármester.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!