Ma az épületet részben eltakarja egy eléje épített modern iroda, ami miatt alig érvényesül a homlokzat gazdag díszítése: neoreneszánsz párkányzat, osz­lopfejezetekkel tagolt li­zénák, valamint az ablakok felett váltakozva háromszögű és íves oromdíszek – a neo­reneszánsz és a neobarokk elemeinek elegáns keveréke, az eklektika jellegzetes pél­dája. A stukkódíszek – apró an­gyalfejek és virágfüzérek – különösen igényesek, ami arra utal, hogy a ház egykor módos, jó ízlésű polgár otthona volt.

A szocializmus évei nem kímélték az épületet: eltűnt a kovácsoltvas kapu és a téglafalon nyugvó kerítés is. Az udvaron álló orgonafákat kivágták, pedig valaha, amikor virágba borultak, csodájára jártak az udvarhelyi hölgyek és urak tavasszal. Az öregek mesélik, hogy még a Kossuth utca közepén is érezni lehetett a fák illatát. A gang végén évekig látni lehetett messziről is a hatalmasra nőtt (kb. 100 db) vörös muskátlivirágot, ami emlékezetes maradt a csa­lád számára is.
A díszes házat 1937-ben vásárolta meg dr. Friedmann Mór orvos és felesége, Lányi Irén. A család a hatvanas évekig lakott benne. A Maros­vásárhelyen élő unoka, Ba­rabás Mária elmondása szerint „Móricz nagyapa” – mert így szólították – csendes, jóravaló ember volt, aki sokat tett értük, noha nem voltak vér szerinti unokái. Irén asszony kezét Kovásznán kérte meg, és akkor vette fel a katolikus vallást, majd Parajdon és Szé­kelykeresztúron nyitott rendelőt. A menekülés után Keresztúrról az 1940-es évek végén költözött a Malom utcai házba.

Amikor házasságot kötött Lányi Irénnel, a nő magával hozta előző házasságából szár­mazó leányát – így lett Mária és három testvére a doktor úr „örökbe fogadott” unokája. Máriáék időközben elköl­töztek Marosvásárhelyre, de minden nyári vakációt Ud­var­helyen töltöttek. Hogy Friedmann doktor pon­to­san honnan érkezett Szé­kely­földre, nem sikerült ki­deríteni, de amikor Irén kezét megkérte, már műkö­dött a magánrendelője Szé­kely­keresztúron. A csa­ládi emlékezet szerint a Fried­man­nok többi ága Bukarestben és Svájcban élt. Úgy tudják, az orvosi egyetemet Prágában végezte.
A második világháború ide­jén, a „kis magyar világ­ban”, a zsidótörvények miatt Friedmann Mórnak Vas me­gyében, Dömötöriben jelölték ki a kényszerlakhelyét, aho­vá később a családja is vele tartott. Innen tértek vissza később Erdélybe, hogy elöl­ről kezdjenek mindent. Lányi Irén, a nagymama, csík­taplocai származású volt. Haton voltak testvérek, kö­zülük hárman Udvarhelyen éltek.

Miután hazatértek Dömö­töriből, Friedmann dok­tor újra megnyitotta udvar­helyi rendelőjét, melynek elő­­­terében, egy tágas váró­te­remben fogadták a vizs­gá­latra várókat. 1960-ban a város vezetői javaslatot tet­tek az épület államosítására. A ha­tóság megállapította, hogy az ingatlant „illegálisan szer­­zett jövedelemből” vásá­rol­ták, és hogy „a polgári osztályhoz tartozó”, korábban magánorvosként dolgozó Fried­­mann Mór a rendszer sze­mében „nemkívánatos tár­sadalmi kategóriába” tar­tozott.

A jelentés külön kiemeli, hogy 1945 előtt magánorvosi rendelőt működtetett, majd az államosítás után a Székely­udvarhelyi Kórházban dolgo­zott alkalmazottként. A do­kumentum szerint az épület négy család számára készült lakóház, amelyben hat szoba és több mellékhelyiség volt. Azt is leírták, hogy az ingatlan mindig bérbeadásra szolgált, a tulajdonosok nem laktak benne, hanem bérleti díjakból szereztek jövedelmet. A bi­zottság a fentiek alapján javasolta, hogy a Malom utca 3. szám alatti ingatlant álla­mosítsák, vagyis vegyék el a tulajdonosoktól, és helyezzék állami tulajdonba.
Belefáradt a sok herce­hurcába, és végül feladta – 1961-ben meghalt. A Szent Miklós-hegyi római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Az özvegy ezután Maros­vásárhelyre költözött, hogy közelebb legyen lányá­hoz és az unokákhoz. Az épületet eladták, a Tódor csa­lád tulajdonába került. Ezzel véget ért a Friedmann család udvarhelyi története. Az emeletes ház azóta sok átalakításon esett át, ám ör­vendjünk, hogy nem rom­bolták le, mint több Malom utcai szomszédját.