enyhe havazás
Főnök és pitbullja
Egyre több hivatalban és intézménynél tapasztaltam az utóbbi időben, hogy az ügyeit intézni vágyó ügyfelet hellyel kínálják. Nyilván ettől az apró figyelmességtől még nem lesz operatívabb az ügyintézés, de az ügyfélnek az az érzése támad, hogy emberszámba veszik, és legalább szándék szintjén megvan a jóindulat, hogy segítsenek ügyes-bajos ügyeinek intézésében.
Ezért is lepett meg a múltkor, amikor előzetes időpont-egyeztetést követően az egyik hivatalban az elöljáró ajtajában egy szőke ciklonnak álcázott pitbull tartóztatott fel. „Kit keres, mit akar?” – vakkantott rám nyersen, platinaszőkére festett sörényét megrázva, közben csilingelve a válláig érő olcsó fülönfüggőkkel. „Épp a maga főnökét” – nyekeregtem kényszeredetten, megpróbálva egy sápadt műmosolyt az arcomra erőltetni, hátha nem harapná le a fülemet a szőke lobonc mögé bújt fenevad. „Várjon!” – rivallt rám megint, de ekkor már fölöttébb zavartan toporogva a menekülési útvonalakat mértem fel. Közben a jó édesanyukájára gondoltam, aki nem tanította meg neki, mi a jó modor – mindezt természetesen a korábban orcámra igazított műmosollyal, nehogy megsértsem amott álltomban.
Hogy a műmosolyom hitelesre sikeredett, onnan tudtam meg, hogy miután várakozásra utasított, még odabakkantotta: „valaki van nála odabent.” Így hát vártam, közben azon morfondíroztam, hogy ide sem térek vissza egyhamar, ám ekkor ajtót nyitott a főnök, és kedvesen az irodájába invitált.
Miközben sikerült ügyemet intézni, azt is megtudhattam, hogy a főnök épp utolsó napjait tölti abban a hivatalban, s a szőke ciklonnak álcázott pitbull előörsként érkezett új főnökét megelőzve. Ezek után, dolgom végeztével boldogan és elégedetten távoztam, azzal a jóleső érzéssel, hogy egy darabig nem kell jönnöm ebbe a hivatalba, mert abba bele sem merek gondolni, milyen lehet az új főnök, ha ilyen a pitbullja.
Jánossy Alíz
-min.jpg)
