Folytatás az alsóházban
A Brassói CSU elleni, hazai pályán elszenvedett vereséggel eldőlt, hogy az alsóházban folytatja a bajnoki küzdelmeket az ISK VSK Antares Gyergyó férfi kosárlabda-együttese.
A gyergyóiak kilenc találkozón két győzelmet arattak, egy mérkőzésük van hátra, ennek eredményétől függetlenül biztosan az alsóházi rájátszásban várnak rájuk újabb meccsek januárban.
– Sajnos nem leszünk ott a legjobb nyolcban. Volt pár hiányzónk és a kulcsszituációkban hagytunk ki dobásokat. Az ellenfél pedig 54 százalékos hatékonysággal dobott kintről, ami egészen elképesztő. Köszönjük a szurkolást!
– értékelt a csapat vezetőedzője, Kercsó Zoltán. A szakember a Hargita Népe érdeklődésére arról is beszámolt, hogy még nem tudták Gyergyószentmiklóson játszani az idei meccseiket. Az ottani sportcsarnok parkettájának cseréje ugyanis jogi akadályokba ütközött, ám reményeik szerint jövőre már ott léphetnek pályára.
Kercsó Zoltán a csapat hivatalos közösségi oldalán közzétett bejegyzésében emlékeztetett, hogy a csapat 2022–2023-ban alakult az akkori VI. helyezést megszerző U19-es csapatból. A keret nagyrészt fiatal gyergyói tehetségekből állt. Három évvel ezelőtt azért döntöttek felnőttegyüttes indítása mellett, mert nem szerették volna, hogy egy generáció „elvesszen”.
– A felnőttcsapat azért is létesült, hogy egyre több gyermeknek legyen példaképe, és egy célja, ahová be akarjon kerülni. Fontos volt az is, hogy a fiatal tehetségeknek legyen ez egy előszoba, ahová, ha belép, könnyebben tudjon majd a profi ligában játszani. Erre élő példa az a székelyudvarhelyi Bodó Tamás, aki két évet ifjúsági, majd felnőttcsapatunkban szerzett tapasztalatot, mostanra oszlopos tagja lett a Marosvásárhelyi VSK-nak
– fogalmazott a szakember, aki kitért a négy évvel ezelőtt felvetődött kosárlabda-akadémia projektre is, ami a mai napig csak terv maradt.
Kosárlabda Liga I., A csoport, alapszakasz, 9. forduló: ISK VSK Antares Gyergyó – Brassói CSU 77:94 (7:13, 27:35, 17:14, 26:32).

