A címbeli Arany-idézetben két szóról, illetve kifejezésről is lehetne szólni. Az egyik a fölkelvén határozói igenév, a másik pedig a Toldi György asztala szószerkezet. Mivel az utóbbinak inkább a költői képek vizsgálatakor van jelentősége, ezúttal nem foglalkozom vele. A fölkelvén azonban elsősorban a nyelvhasználat szempontjából érdemel említést, bár mint látni fogjuk, a stílushangulatot illetően is szerepet játszhat. Vizsgáljuk meg először a határozói igenevet mint szófajt. Az igenevek az úgynevezett átmeneti szófajok közé tartoznak. A határozói igenév átmeneti szófaj az ige és a határozó között. Képzője a -va/-ve és a -ván/vén. Ez utóbbit ma már ritkábban használjuk. A Nyelvművelő kézikönyv szerint „stílushangulata régies, választékos, ill. hivatalos.” A Magyar grammatika (Budapest, 2003) című könyvben a következőt olvassuk: „A két képző között a 17. században funkciómegoszlás alakult ki: a -ván/-vén képzős igenevek az ok- és időhatározói, a -va/-ve képzősek pedig mód- és állapothatározói szerepet töltöttek be. Később ez a funkcionális különbségtétel elhomályosult…” Az egyetemeken korábban használt A mai magyar nyelv (Budapest, 1976) című könyv szerint: „A -ván, -vén képzős határozói igenevek a mai beszélt nyelvben ritkábban fordulnak elő, mint a -va,-ve képzősek, az írott nyelvben is rendesen csak sajátos stilisztikai értékben, választékos nyelvhasználat alkalmazza őket. Majd odébb: Jelentésük a -va, -ve képződésekéhez hasonló, bár az előidejűség és a befejezettség mozzanata erősebben érezhető bennük.” Ha jól emlékszem, az 1970-es években az általános iskola hatodik osztályában tanítottuk a -ván, -vén képzős alakokat is. Az egyidejűségre és az előidejűségre az alábbi mondatpárokat mutattam be szemléltetésül: A diákok énekelve mentek az utcán. Tehát amikor mentek, akkor énekeltek. Elénekelvén a dalt, hazamentek. Előbb énekeltek, és csak azután mentek haza. A -ván, -vén képzős alakok közül álljon itt még néhány irodalmi példa. Íme a Toldiból, igaz nem Aranytól, hanem Ilosvai Selymes Pétertől: Bika rugaszkodván, kötél szakadt vala, Petőfi meg így ír: Látogatják a szomjas betyárok (ti. a csárdát – D. Z.) Kecskemétre menvén a vásárra. Holczer József nyelvtársam és barátom hívta fel a figyelmem Csokonai Ván, Vén vagy az üstökös eloquentia,– Vőfi., számomra eddig ismeretlen versére. Ide másolom: És pedig az én Uram Kajos István, A’ Szent Lélek felbuzdítván, ’S szándékát a’ szent házasságra vetvén, Dombi Pandát megszeretvén, Betsületes szüléitől megkapván, Véle a’ minap feltsapván, Ma, mint a’ veres hagyma, megesküdvén, Estvére mellé feküdvén, Szent lakodalmat e’ végre tsinálván, Egy kis kollatzióra Egy darab petsenyére, Borra egy kantsóra, Tántzra kufertzesre Kelmedet is invitálván, Hogy a’ több frekventzia elérkezvén, Jelenjen meg, örvendezvén, Engem küldött, szűz jó reggelt kívánván. – (Énnye, be sok jeles ván-ván!) Dóra Zoltán