Hirdetés

Fesztiválok fesztiválban

HN-információ
Kezemben tartom az egy hónapig zajló Székelyudvarhely Tavasza rendezvénysorozat programfüzetét. Elsőre az jutott eszembe, egy ilyen kiadványt havonta is meg lehetne jelentetni, amely tartalmazná az adott időszak városi rendezvényeinek összesítését. Tudom, lennének vékonyabb és vastagabb példányok, ám valamivel mindig meg lehetne tölteni egy füzetecskét. Merthogy ez a Székelyudvarhely Tavasza első látásra egy nagy ernyő, ami alá bevontak mindent, ami egyébként is megtörténne májusban, meg is történt eddig is, csak most egy kalap alá vették a programokat. Mert például a Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál fél évszázados történet, vagy ott van a Mentésügyi Konferencia, amely közel két évtizede évente jelentkező szakmai rendezvény, vagy a Diáknapok, amely szintén komoly múltat tudhat maga mögött. A színház is él még májusban, kiállításokat is lehet látogatni, koncerteket szerveznek a klubok, fociznak és szaladnak az emberek – úgy egyébként is… Vannak azért egyéni ízek, nagyobb csattanók is a 40 oldalra rúgó programfüzetben. Ott volt a Majális, a 4. Pünkösdi Bárány- és pálinkafesztivál, tombolhatott a jónép már Hooligans-koncerten, bárányozás után pedig a mifelénk még sokak által kedvelt Desperado együttes fellépésén lehetett lazulni, s leleplezték Román Viktor szobrát, aztán Majka és Curtis elindítja a maturandusokat a „nagybetűs” felé ezen a héten, s a Kistehén Tánczenekar is lop majd egy kis derűt a székelyudvarhelyiek tavaszába. Nem kekeckedni akarok. Csak azt látom a füzetben, hogy annyi minden van, de köztük kevés az emlékezetes. Vannak meghitt kis rendezvények, tömegeket is megmozgató események, szűkebb körnek szóló szakmai programok, kultúra, zene, vannak fesztiválok a fesztiválban, ami mégsem kerekedik azzá. Valahogy nem áll össze városnapokká sem, és közel sincs fesztiválhangulat Udvarhelyen. Talán a kevesebb ez esetben is több (lenne)? Asztalos Ágnes  


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!