Négy erdélyi és két anyaországi képzőművész volt a meghívottja a művésztelepnek, amelynek tizedik alkalommal adott otthont a festővászonra kívánkozó szépségű, kis udvarhelyszéki falu, Firtosváralja. A tábort záró tárlat előtt László Dániel festőművészt, a Sensaria csoport elnökét, az alkotótábor művészeti vezetőjét kérdezte Lázár Emese. [caption id="attachment_77532" align="aligncenter" width="1000"] A hagyományos tájképfestészet jegyében készültek az alkotások[/caption] – Az idén tízéves művésztelepet az egykor Besenyőfalvának nevezett, a Firtos-hegy lábánál fekvő falu szülötte, Deák Jenő kőszobrász-restaurátor alapította. Kezdetektől felkarolta, mecénásként támogatta a helybéli unitárius lelkész, Solymos Alpár, majd 2010-től utódja, Sipos László, aki a hátteret biztosító Firtos Lova – Ébredő Gondviselés Egyesület elnöke. Ön miként lett a tábor művészeti vezetője? – A tisztséggel, és azzal a feladattal, hogy évről évre Váraljára verbuváljam a résztvevőket, a telep ötletgazdája és létrehívója, művészkollégám és barátom, Deák Jenő bízott meg, hiszen én az első, éppen a tíz évvel ezelőtt megszervezett művésztelepen is itt voltam. Akkor a váraljai unitárius lelkész, Solymos Alpár vendégei voltunk. Azóta annyi változott, hogy a falusi turizmussal foglalkozó Deák család vendégházában vagyunk, de a művésztelep anyagi hátterét továbbra is az unitárius egyház adja a Sipos lelkész úr vezette Firtos Lova – Ébredő Gondviselés Egyesületen keresztül, ugyanakkor a Bethlen Gábor Alap is támogatja azt, hogy minden évben itt lehessünk, alkothassunk. – Ön Budapesten él, dolgozik. A Sensaria csoport elnöke és rendszeresen vesz részt művésztáborokban. Megfogalmazná, mi vonzza vissza évről évre ide, az úgymond Isten háta mögötti, a világ zsongásától távol eső kis erdélyi falucskába? Miért különleges múzsa a váraljai táj egy fiatal kortárs művésznek? – Firtosváralján egy olyan életmódot tapasztalunk a helyi mezőgazdasággal foglalkozó emberek részéről, ami már Magyarországon 50 éve letűnt. Organikus kapcsolatban élnek a természettel, és ez a falu közösségének légkörére is hatással van. Az emberek nyíltak, közvetlenek. Az épített kultúra is a több száz éves hagyományokat őrzi, archaikus házak, és a le nem aszfaltozott út egy időutazásra emlékeztet, egy olyan korba visz, amikor az ember még együtt élt a természettel. – Jól tudom, hogy az eredeti elképzelés az volt, hogy csak anyaországi művészek legyenek a meghívottak? – Igen, 5-6 évig az anyaországból szerveződött a csapat, de fontosnak tartottuk már akkor is a kapcsolódást, a találkozást az erdélyi művészekkel. Pár éve egyre nagyobb számban hívunk meg erdélyi művészeket is, hiszen nemcsak a budapesti, világvárosi forgatagban, hanem a városban élő erdélyi ember számára is kuriózum a firtosváraljai genius loci. – Mondhatjuk, hogy a tíz év alatt a közös nyelvhazában élő képzőművészeknek egyfajta közös szellemi műhelyévé is vált a váraljai művésztelep? – Igen, ez a tábor valóban egyfajta közös szellemi műhely. Manapság kevés festő fest tájképet. Ki kell válogatni azokat a művészeket, akik tudnak a tájjal mint adottsággal mit kezdeni. Ez egyfajta szemlélődő alkatot, és egy, a természettel szembeni alázatot is feltételez. A tájképfestészet megújításáról, úgy hiszem, felesleges beszélni, mert nem aktuális felvetés ez a 21. században. Sokkal inkább a festészeti hagyományok ápolása, azok művelése a feladat. Élővé tenni a festészeti hagyományokat – ha úgy tetszik, akkor ez ennek a telepnek az ars poeticája. – Művészeti vezetőként és alkotóként hogy látja: az itt készült munkák tükrözik ezt a törekvést? – Igen, mert a feltételek ideálisak. Évente két hetet vagyunk itt, általában ősszel. Az időjárás nagyobb részt kiválóan alkalmas a tájban való dolgozásra. A nagybányai művésztelepen 100 éve is a nyári és az őszi időszakban a tájban dolgoztak a mesterek. Örülök, hogy egy kis magyarlakta faluban együtt élhetünk ezen időszakban a természettel, hasonlóképpen a helyi emberekhez. A közös bennünk az, hogy az itt élők is a tájjal foglalkoznak, művelik azt, mi pedig megfigyeljük és leképezzük ugyanazt a tájat. Szerintem előre mutató tendenciában van részünk itt a Firtosváraljai Művésztelepen, és ahogy telnek az évek, egyre inkább megvalósul a lényegi koncepció, azaz egyre mélyebben el tudunk merülni a tájképfestészetben. – A jubileumi művésztelepet, amint a korábbiakat is, egy, az idei műtermést felvonultató tárlat zárja. Kiknek a munkáit, mikor és hol láthatja a közönség? – A táborzáró kiállítás megnyitója ma délután 5 órától lesz a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban. Az idei táborban összesen hat képzőművész vett részt: Csóka Szilárd Zsolt és Szabó Anna-Mária Marosvásárhelyről, Fábián Emőke Nagyváradról, Todor Tamás Kolozsvárról, Horvát Krisztián és jómagam Budapestről. A munkákról annyit előzetesen, hogy mindannyian vászon-olaj technikával dolgoztunk, egyedül Horváth Krisztián akvarellel. A művésztelep tradíciója, és ezzel most sem szakítunk, hogy a záró kiállítást a mecénásunk, barátunk, Sipos László lelkész úr méltatja. A pénteki, jubileumi tárlat házigazdája Elekes Gyula igazgató lesz, megtisztel bennünket, köszöntőt mond Tóth László főkonzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője. Az ünnepi megnyitóra természetesen szeretettel hívunk és várunk mindenkit.