tiszta égbolt
Feltámasztott emlékezet
Elképedve néztem kiskamaszként szüleim megsárgult fényképeit, amelyeken az általam akkor annyira áhított trapéznadrágokban pózoltak – visszajött divatba, summáztam, ahogy néhány évvel később már az óvodából ismert gumírozott farmerért ácsingóztam. Valahogy ez az érzésem van a karácsonnyal is. Miután éveken keresztül igyekeztünk beszerezni külföldről az igazi vajkaramellás és zselés szaloncukrot, eligazodni a ránk szabadult játék- és fényfüzér-kavalkádban, megtanulni az angol karácsonyi slágereket és megnézni Hollywood valamennyi, az ünneppel kapcsolatos vígjátékát, mostanság sokkal inkább a saját készítésű bonbonok, mézeskalácsok, az egyszerű fajátékok, a gyertya és a csillagszóró fénye, valamint a nagyszülőktől megtanult régi kántálások, a bálok kezdenek ismét felértékelődni. És a diavetítőké, diafilmeké, amelyek a sötét szobában a falra vetítve elevenítik meg a gyermekkorunkból jól ismert meséket. Talán mert jólesik nosztalgiázni, vagy egyszerűen nem szeretnénk, hogy a most felnövő generáció csak az érintőképernyőket ismerje, vagy mert valóban rájöttünk, hogy az egyre táguló, rohamosan fejlődő világban a sajátunkat, a miénket kell erősíteni. Talán mert az ünnep beköszöntével valóban jólesik megállni néhány órára, és visszautazni az időbe, a boldog gyermekkorba, amikor még nem Nordmann-fenyő állt a nagyszobában, hanem a nálunk honos örökzöldek egyike. Lehet, hogy nem voltak annyira szabályos ágai, de illata és sziporkázó fénye örökre elvarázsolta gyermeki lelkünket, amikor a templomi szavalásból hazaérve megpillantottuk, alatta pedig ott várt az Angyaltól kért Ember, ne mérgelődj!, a Pegas bicikli vagy az akkor kapható babák egyike. És nem az foglalkoztatott, hogy lesz-e Reszkessetek, betörők a tévében, mert a két ünnep között érkező rokonok, ismerősök sokasága bőséges szórakozási lehetőséget biztosított. És talán beérett a szajkózott gondolat, hogy az ünnep nem a külsőségekben, hanem a szívekben, bennünk kell megszülessen…
Háromszéki Eszter
.jpg)
.jpg)
