Felmelegítették a fázó lelkeket
A szűnni nem akaró, szakadó eső és hideg ellenére sokan vállalták, hogy részt vesznek a Madarasi-Hargitán megszervezett Cseh Tamás-emlékkoncerten, ami – ha csak egy pillanatra is – sokak fiatalságát hozta vissza.
Esőkabátban, bakancsban, gumicsizmában érkeztek a nosztalgiázni vágyók a Madarasi-Hargita sípályáján felállított színpad elé, ahol Orbán Ferenc (ének, gitár) és Gyergyai Szabolcs (billentyű, basszusgitár) a huszonöt évvel ezelőtti emlékezetes Cseh Tamás-koncert dalait „rekonstruálta”. A Hagyományőrzési Forrásközpont vezetői a rossz idő ellenére végig kitartottak amellett, hogy végül mégis megszervezzék a koncertet.
A Forrásközpont vezetője, Bartalis Izabella a koncert előtt elöljáróban elmondta: mindannyian azért jöttek el, mert huszonöt évvel ezelőtt, 1996. június 15-én ugyanitt, a Madarasi-Hargitán, a Súgó pálya szélén koncertezett Cseh Tamás egy szál gitárral a kezében.
– Azok közül, akik akkor itt voltak, bizonyára sokan itt vannak ma is velünk. Mély tisztelettel adózunk Cseh Tamás emléke és Bereményi Géza szövegíró előtt, és fontosnak tartottuk ezen a kerek évfordulón megemlékezni. Ehhez szükségünk volt Orbán Ferencre, aki vállalta a Cseh Tamás dalainak előadását. Ezek a dalok a lelkünk mélyére hatnak, a Hargita pedig egymagában is elragadó hely – mondta Bartalis Izabella.
Orbán Ferenc és Gyergyai Szabolcs kiváló műsora felmelegítette a fázó rajongók lelkét, akik az ernyők, ereszek alatt állva hallgatták és énekelték Cseh Tamás mai napig népszerű, tartalmas és sokatmondó dalait.
Nagy élmény volt Cseh Tamás dalait hallgatni Orbán Ferenc előadásában FOTÓ: NAGYÁLMOS ILDIKÓ[/caption]
Nagyálmos Ildikó
[caption id="attachment_123335" align="aligncenter" width="1280"]
Nagy élmény volt Cseh Tamás dalait hallgatni Orbán Ferenc előadásában FOTÓ: NAGYÁLMOS ILDIKÓ[/caption]

