Hirdetés

Felkészülten várják az új tanévet a megye nagyobb városaiban

HN-információ
Jövő héten kezdődik az új tanév. Körképünkben arra keresünk választ, hogy a megye három történelmi régiójának nagyobb városaiban hogyan készültek fel az iskolák a 2018–2019-es tanévre. Csíkszereda általános iskolái­ban több mint 2700 diák kezdi jövő héten az új tanévet. Az iskolák a megfelelő feltételekkel, frissen meszelt és fertőtlenített termekben, helyenként újracsiszolt padlóval, megjavított ajtókkal, illetve bútorokkal, igaz, minimális kisegítő személyzettel várják a tanulókat a szeptember 10-től induló új tanévben. Megújuló iskolák Csíkszeredában A József Attila és a Nagy Imre Általános Iskola ezenkívül részt vesz Csíkszereda Polgármesteri Hivatala hőszigetelési programjában, így ezekben az épületekben ez jelenti majd a nagyobb beruházást, megújulást. – Természetesen a nyári vakációban megszokott osztálytermi meszelést, fertőtlenítést, padlócsiszolást mi is elvégeztük, ezenkívül pedig várjuk, hogy elkezdődjön majd a helyi önkormányzat uniós pályázatának köszönhetően a hőszigetelés, ami magában foglalja az épület villamos hálózatának, illetve a nyílászáróknak a cseréjét. Ezt követően pedig az udvarunk is megújul – mondta Dávid Zoltán, a Nagy Imre Általános Iskola igazgatója. A tanintézmény továbbra is a megyeszékhely legnagyobb diáklétszámával működő iskolája, ősztől közel 900 gyermek foglalja el helyét az osztálytermekben. Szintén a hőszigetelési program jelenti a József Attila Iskolának és hozzá tartozó épületeinek is a nagyobb ráncfelvarrást, a tanintézmény nagyjából 755-760 gyermek oktatását biztosítja – a hagyományos modell mellett step by step osztályokban is. Szőke Domokos alpolgármester szerint az önkormányzat a két iskola hőszigetelési munkálatainak tervezési szakaszánál tart, a kivitelezés várhatóan jövő évben kezdődik el. Kisebb-nagyobb beruházások után bizakodóan áll az új tanév előtt a Xántus János Általános Iskola munkaközössége, az igazgató szerint a nyári időszakban a Care2Travel és Váli Csongor segítségével sikerült felújítani a taplocai épülethez tartozó játszóteret, az önkormányzat támogatásával az erdőaljai iskolába új fáskazánt szereltek be és a padló is megújult. – A legnagyobb örömünk, hogy az új tanévben Waldorf-osztályt indítunk ötödik osztályosoknak is, így akik a csobotfalvi iskola elemi osztályaiban ezzel a módszerrel kezdték el tanulmányaikat, nem kell ezt megszakítsák. A Waldorf ötödik osztályunk a Gyulafehérvári Caritas Jakab Antal Tanulmányi Házában fog működni – részletezte Kovásznai Ágnes igazgató. A Xántus János Általános Iskola idén tehát nyolc épületben várhatóan 391 diákkal működik majd. A Petőfi Sándor Általános Iskolában várhatóan 691 diák kezdi el és folytatja tanulmányait, a tanintézmény épülete korábban már megújult, így itt az osztályok és mellékhelyiségek fertőtlenítésével készültek az új tanévre. A Csíkszeredában működő általános iskolák igazgatóit arról is kérdeztük, milyen személyzeti létszámmal rendelkeznek, van-e módjuk csökkenteni a kisegítő személyzet létszámát, amennyiben ezt követeli meg az oktatási minisztérium. Az igazgatók mindannyian azt válaszolták, hogy az iskolák minimális személyzettel működnek, nincs módjuk tehát további létszámcsökkentésre. [caption id="attachment_76316" align="aligncenter" width="6000"] A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola. 691 iskolakezdő Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] Nagyobb beruházásokra készülnek Székelyudvarhelyen Nagyjából készen állnak a szé­kelyudvarhelyi általános iskolák a tanévkezdésre. A szokásos és szükséges karbantartási munkálatokat, javítást, fertőtlenítést mindenütt elvégezték, vannak intézmények, ahol nagyobb beruházásra készülnek, és van olyan is, ahol épp mostanában kezdték el a sportterem építését. Hétfőn közel 350 kis előkészítőst fogadnak. Akárcsak az elmúlt években, idén is egyetlen előkészítő osztály indul 28-as létszámmal a Tamási Áron Gimnáziumban. A tanintézmény alsó tagozatán, azaz az általános iskolai osztályokban több mint 250 gyerek kezdi az új tanévet. Bár már javában zajlik a magyar kormány 4 és fél millió euróra rúgó támogatásából elkezdett felújítás az intézményben, a teljes körű, az alapoktól tetőig minden átfogó munka egyelőre a kisebbeket nem érinti. Jelenleg a főépületnél dolgoznak, a 0–8. osztálynak otthont adó, a Márton Áron tér sarkán található épületre csak később kerül sor. Laczkó György igazgató még elmondta, hogy a nagyszabású felfordulás ellenére gőzerővel készülnek a „Gimi” 425-dik évfordulójának megünneplésére, amelyet idén ősszel szerveznek meg. A Benedek Elek Tanítóképző a városban az egyetlen iskola, ahol alternatív módszerű osztályt indítanak. Az egyetlen step by step módszerű előkészítő osztályba 25 gyereket vettek fel, az iskola általános osztályaiba egyébként 242-en járnak. A kisebbek osztályai az ún. „hátsó”, modern épületben találhatók. Popa Gabriella igazgató tájékoztatása szerint meszeltek, fertőtlenítettek, elvégezték a szükséges javításokat. Pedagógushiánnyal nem küzdenek, minden állásra megvan a megfelelő személy. Nagyobb beruházás a Baczka­madarasi Kis Gergely Református Kollégiumban sem zajlott, viszont a szokásos nyári karbantartási munkálatokat hiánytalanul elvégezték, emellett a kazánház átalakítását is elkezdték – tudtuk meg Tőkés Zsolttól. Az igazgató elmondta, hogy két előkészítő osztályt indítottak összesen 51 kisgyerekkel, velük együtt a 0–8. osztályokba mintegy félezer tanulót várnak hétfőn. A tanévkezdés előtt nem sokkal lépett vissza egy romántanáruk, de mostanra sikerült pótolni a hiányt. – Úgy tűnik, rendben kezdhetjük el a tanévet – fogalmazott az igazgató. Majdnem ugyanezt mondta a város legnagyobb lakótelepi iskolájának, a Móra Ferenc Általános Iskolának az igazgatónője is. Tifán Irénke közölte, hogy nyolc tantermet teljesen felújítottak, fertőtlenítettek, meszeltek a folyosókon, mosdókban, továbbá jelenleg zajlik a sportpálya felújítása. Iskolakezdésre elindul új honlapjuk is, amelyet az igazgatónő a szülők figyelmébe is ajánl, mert minden fontos információt igyekeznek majd feltölteni a web­oldalra. Jól állnak a kisegítő- és oktatói személyzettel is. A Bethlen lakótelepi iskolában idén három előkészítő osztályt engedélyezett a tanfelügyelőség, ezekbe összesen 73 gyereket vettek fel. Az iskola tanulóinak összlétszáma 594. Több fronton is végeztek javítást, karbantartást a város szombatfalvi részén található patinás épületben működő Tompa László Általános Iskolában. Libik Győző intézményvezető közlése szerint dolgoztak a tetőszerkezeten, egyéb külső felújítást végeztek, felújították az osztálytermeket, folyosókat, illemhelyeket is. Itt a főépületben két előkészítő osztály indul idén, míg a Budvár utcai épületben egy szimultán osztály, ahol együtt tanulnak az előkészítős és elsős tanulók. Összesen 50 kicsit fogad a tanintézmény, ahová nagyjából 350 tanuló jár. Ugyanakkor a Tompa László Általános Iskolához tartozik az akadályozott, hátrányos helyzetű gyermekek nevelésével, oktatásával foglalkozó Szent Ferenc Alapítvány (7 tanulóval), az Orbán Alapítvány (18 általános iskolás tanulóval), továbbá a Budvár negyedi „fiókhoz” több mint 80 gyereket írattak be. A Tábor lakótelepi Orbán Balázs Általános Iskolában „udvarszűkülettel” kell számolni az idén, de egyébként minden rendben van – mondta Gábos Anna igazgatónő. Július közepén elkezdték végre a sportterem építését. A Regionális Operatív Programban elnyert pénzből megvalósuló beruházás eddig nem zajlott zökkenőmentesen a kivitelezőkkel való problémák miatt, de az igazgatónő optimista, és reméli, hogy három éven belül elkészül a létesítmény. Az építkezés miatt a megszokottnál jóval kisebb udvarrész áll a gyerekek rendelkezésére, de megnyitják előttük az iskola előtti teret is. A két előkészítő osztályba 60 gyereket vettek fel, az iskolába 528 gyerek jár. Négy tantermet a padlótól a plafonig, azaz teljes mértékben felújítottak, egy jól felszerelt, új bútorzattal berendezett előadótermet alakítottak ki, a mosdókat korszerűsítették, kis ivókutakat szereltek fel a gyerekeknek, meszeltek, javítottak – sorolta Gábos Anna az elvégzett munkákat. Minden állást sikerült szakképzett pedagógusokkal betölteniük, rendben kezdik az új tanévet. A Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában két előkészítő osztály – egy zene- és egy képzőművészeti – indul minden évben, idén 38 tanulót írattak be, az iskolába pedig összesen 410-en járnak. Porsche Éva igazgató elégedett, mert sikerült az alapoktól felújítani, modernizálni az iskola tornatermét, ugyanakkor 7 termet hangszigeteltek, és további osztálytermeket alakítottak át, meszeltek ki. Új kollégák is érkeztek a tanintézménybe, minden állást sikerült betölteniük – tudtuk meg Porsche Évától. A Bethlen Gábor Általános Iskolában is nagy beruházásra készülnek az új tanévben: a második félévben végre elkezdődhet a tornaterem és könyvtár átépítése, kibővítése, korszerűsítése. A városi önkormányzat európai uniós alapokat hívott le, jelenleg a szerződéskötés fázisában tartanak – tájékoztatott Lukács Barna igazgató. A nyáron sikerült elvégezniük minden szükséges javítást, kimeszelték a tantermeket, rendbe tették a folyosókat, mosdókat. A Bethlen lakótelepi iskolába 508 tanulót várnak hétfőn, 55-ös összlétszámmal két előkészítő osztályuk lesz. Pedagógusfronton itt is a romántanárral akadt probléma, egy Vâlcea megyei szaktanár áthelyezést kért és kapott, helye pedig üresen maradt. Lukács Barna elmondta, hogy sikerült iskolán belül, az órák elosztásával kezelni a problémát. [caption id="attachment_76317" align="aligncenter" width="2016"] Minden évben szépül a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola Fotó: Asztalos Ágnes[/caption] Gyergyószentmiklóson még nem végleges a létszám Az általános iskolákhoz tartozó napközi otthonokat, és óvodákat is beleértve, közel 2000 gyermeket fogadnak a gyergyószentmiklósi intézmények az új tanévben. Mindhárom általános iskolánál rámutattak, főként karbantartási munkálatokat végeztek a nyár folyamán, a gyermekek létszáma pedig még nem végleges. Az iskolások létszáma 718, a tanintézményhez tartozó két napköziben pedig további 200 gyermek vág neki az új tanévnek – tájékoztattak a Fogarassy Mihály Általános Iskolában. Gáll Árpád igazgató, a nyár folyamán végzett javítási munkálatokat illetően közölte, az összes termet és illemhelyet kimeszelték, ahol pedig szükségét érezték, a bútorzatot is kicserélték. Hozzátette, jelenleg zajlik a sportpálya aszfaltozása, amelyet a hét folyamán be is fejeznek. Az iskolához tartozó rövid programú óvodával és a napközivel együtt 440 gyermekkel indítja az új tanévet a Kós Károly Általános Iskola – tájékoztatta lapunkat Ilyés Etelka igazgató. Közölte, mivel hét egységben zajlik az oktatás, természetesen voltak tatarozási munkálatok a nyáron, ezek java részét pedig az óvodai helyiségekben végezték. Hozzáfűzte, az iskola épületét uniós forrásokból korábban felújították, így ott csak karbantartási munkálatokra és fertőtlenítésre volt szükség a nyáron. Szintén csak kisebb karbantartást végeztek a Vaskertes Általános Iskolában is, ahol Bernád Ildikó igazgató 620 gyermeket említett a létszám kapcsán. Arra a kérdésre, hogy módjukban áll-e csökkenteni a személyzetet, Ilyés Etelka és Bernád Ildikó is nemmel felelt, Gáll Árpád pedig nem kívánt válaszolni. [caption id="attachment_76318" align="aligncenter" width="4160"] Fogarassy Mihály Általános Iskola. Készen állnak a tanévre Fotó: Kertész László[/caption] HN-összefoglaló


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!