Félelem

Hargita Népe
A félelem lett úrrá társadalmunkon. Mert a bizonytalanság félelmet szül. És nagyon hosszú ideje bizonytalanságban élünk. Már a járvány kezdete óta. S a világjárvány bizonytalansága csak tetézte a mindennapok addigi kiszámíthatatlanságát. Azaz a bizonytalanság megsokszorozódott, hatványozódott. A félelem pedig – az emberi természetből fakadóan – különböző reakciókat szül az egyénekben, ugyanis mindenki szabadulni szeretne tőle. Így uralkodik el rajtunk a menekülés, az elkerülés kényszere, ki-ki a maga módján védekezik, próbál tenni ellene. Ilyen védekezési reakció a koronavírus elleni oltás igénylése, de a tehetetlenség, a félelem szüli az oltás – olykor ellentmondást nem tűrő – elutasítását. Bebizonyosodott, hogy az észérvek nem hatnak, az oltásellenesek meggyőzhetetlenek. Akit meg lehetett győzni, az már beoltatta magát, akárcsak azok, akik kezdettől fogva bíztak orvosuk tanácsában és éltek az oltás lehetőségével. A többiek esetleg kényszer hatására hajlandóak beoltatni magukat: vagy azért, hogy a csak védettségi igazolvánnyal látogatható helyekre is bejuthassanak, utazhassanak; vagy azért, mert esetleg munkája során megkövetelik tőle, hogy legyen beoltva. Bizonytalanság, félelem, frusztráció, türelmetlenség, düh, agresszió. Egyszerre vannak jelen életünkben, megkeserítve azt. A magunkét és a másokét egyaránt. Tartok tőle, hogy az amúgy is törzsekbe, szekértáborokba szétesett közösségünkben a különböző csoportok között egyre mélyebbek lesznek az árkok, egyre kibékíthetetlenebbek az ellentétek, egymás ellen fordítva–fordulva családtagokat, barátokat, ismerősöket, kisebb és nagyobb közösségek tagjait. A félelem azonban nem ok nélküli, ugyanis a napokban soha nem látott mértéket öltött a járvány terjedése, a fertőzöttek számának emelkedése, és sokasodik az elhalálozások száma is. A szomorú statisztika sokak számára mérhetetlen tragédia. A szakemberek meg arra figyelmeztetnek, hogy a járvány negyedik hulláma még korántsem érte el a csúcsot, még várni kell arra, hogy csökkenjen a napi esetszám, az elhalálozások száma. Addigra csak nőnek – s félő, hogy exponenciálisan növekednek – a fertőzöttségi mutatók, növekszik a betegek száma, messze túlhaladva kórházaink befogadóképességét. Sajnos, az orvosoknak dönteniük kell, hogy melyik beteg kerül lélegeztetőgépre, s melyik vár még arra, hogy felszabaduljon egy újabb lélegeztetőgép. Miközben a volt koalíciós partnerek párton belül és pártok között vívták, vívják hatalmi harcaikat, az egészségügyi rendszer a maga egészében lélegeztetőgépre szorul. Az intézmények túlterheltek, a betegellátásban dolgozók szintén, miközben a krónikus betegek nem, vagy alig jutnak hozzá a számukra fontos, életmentő kezelésekhez, orvosi beavatkozásokhoz. Félelmeinkhez hozzáadódik tehát a betegségektől való félelem, a kórházi ellátásra szorulástól való félelem, s a tehetetlenség dühvé alakul. Tegnap délutánra az államfő összehívta hivatalába a járvány kezelésében felelősséggel bíró tisztségviselőket, mondván, hogy nem szabad halogatni a népszerűtlen döntések meghozatalát. Ezeket is vállalni kell ideig-óráig, mert jobb most egy rövid ideig tartó kellemetlenség, mint továbbra is hosszú ideig félelemben élni.

Sarány István