Augusztus 9‒20. között zajlott az Udvartér Alkotótábor Csíklázárfalván, az András Alapítvány rendezvénybirtokán. Az alkotótábort középiskolás gyerekek számára szervezi a Strázsa Kulturális Egyesület és a Kézdiszékért Egyesület, amelynek immár második éve, hogy a lázárfalvi birtok ad otthont. A tábor utolsó napján a szervezők és a résztvevők beszámolóiból kiderült: nem akármi ez az alkotótábor. Az Udvartér Alkotótábor utolsó napján látogattunk el a középiskolások által összeállított és bemutatott záróelőadásra, ám az előadás előtt Ferencz Éva, a tábor egyik szervezője köszöntötte a szülőket, nevelőket. Tőle tudtuk meg, hogy a táborban több tevékenységi területet hangolnak össze egy témával: idén a mindennapi hősökről szólt minden. A gyerekek nemcsak tanultak az előadóművészetről, irodalomról, médiáról, környezettudományról, dizájnról és kézművességről, hanem ki is próbálták magukat. [caption id="attachment_129222" align="aligncenter" width="2048"] Tartalmas eszmecserék, érdekes foglalkozások két héten át[/caption] Művészet a mindennapokban A szervezők célja az volt, hogy az élményközpontú tevékenységekkel a gyerekek megtapasztalják a művészetnek a mindennapi életünkre tett hatását, közösségépítő szerepét, és ezáltal váljanak gondolkodó, cselekvő tagjává a társadalomnak. Az Udvartér Alkotótábor szervezői régen maguk is táborozók voltak, és most színészként, filmkritikusként, operatőrként vagy múzeumpedagógusként is önként időt szánnak a tábor szervezésére, lebonyolítására. A tábort Erdély-szerte meghirdetik, sok a visszatérő vendég, de minden évben kerülnek új arcok: idén például a kászonimpéri Szent Katalin Otthon lakói is részt vettek a kéthetes alkotótáborban, a sepsiszentgyörgyi Hortigala cég támogatásával. A tábor támogatói a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az ELTE Márton Áron Szakkollégiuma, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Iulius Meinl Románia. Különböző műhelytevékenységeken vettek részt a gyerekek: volt drámaműhely, amelynek vezetője Keresztes Ágnes volt, a médiaműhelyt Antal Szabolcs, Demes Hanna, Németh Szabolcs Előd és Lőrincz Loránd vezette, a stúdióműhelyért Deme Johanna meg Barabás Ágota felelt, és a kreatív írás műhelyért pedig Ferencz Éva, de a szervezésben segített Fórika Hunor is – tudtuk meg Ferencz Évától. [caption id="attachment_129223" align="aligncenter" width="2048"] Érzéseket jelenítettek meg a fiatalok[/caption] Aktuális témákkal dolgoztak Deme Johanna ‒ aki egyébként múzeumpedagógusként dolgozik ‒, a stúdióműhely vezetője elmondta: ebben az évben a gyerekek rádióinterjúkat, podcasteket készítettek a két hét alatt. Mint mondta, a témát a gyerekek találták ki, ők tervezték meg és állították össze a beszélgetéseket. Antal Szabolcs, a médiaműhely vezetője szerint minden évben arra törekednek, hogy a képírásról és a képi fogalmazásról tanuljanak a gyerekek. Idén a gyerekek analóg fényképezőgépekkel készítettek negatív portrékat, és sokat beszéltek a médiafogyasztásról. Keresztes Ágnes drámaműhelyében a tábor témáját továbbgondolva, a mindennapi hőst a szerelmes emberben személyesítették meg. A drámaműhely témája tehát a szerelem volt: a középiskolások mondanivalóját, érzéseit, véleményét, zenei világát és a kortárs magyar irodalom néhány versét használták fel a záróelőadás elkészítéséhez. Keresztes Ágnes hozzátette: jobb híján az előadás kifejezést használják, de ez nem a legjobb szó arra, amit a középiskolások összeállítottak, mert a drámaműhely célja nem az, hogy színészként viselkedjenek a gyerekek a színpadon, hanem az, hogy bátran kiálljanak a közönség elé. Az előadásnak nevezett akármi előtt egy videofelvételt is bemutattak, amit a táborozók készítettek, és amelyben mindenki elmondja, hogy számára mit jelent a szerelem. Ezután a gyerekek ‒ összegezve az elmúlt két hét tapasztalatait, tanulságait ‒ bemutatták, hogy mit állítottak össze a drámaműhelyen. A Keresztes Ágnes műhelyvezető által absztraktnak nevezett előadáson a gyerekek szemmel láthatóan felszabadultan és magabiztosan játszották a szerepeket. Életre szóló élmény Fórika Hunor, a tábor egyik szervezője érdeklődésünkre elmondta: tizenhat évvel ezelőtt táborozóként vett részt, most viszont műhelyvezetőként azt látta, hogy az elmúlt két hét alatt a gyerekeknek sikerült elszakadniuk a külvilágtól, és tényleg kibontakoztak. Úgy véli, nem túlzás azt mondani, hogy kisebb csoda az, ami a táborban történt, hiszen egy idő után még a telefonjukat is elfelejtették a gyerekek, és egymásra figyeltek. Mint mondta, sok olyan fiatalt ismer, aki a színészi pályát választotta, miután részt vett alkotótáborban, mert rájött, hogy tehetséges, és kellő bátorítást is kapott. A tábor résztvevőihez kapcsolódott a helyi fiatal is, akit mindenki csak Józsinak szólított: mint megtudtuk, kisegítőként dolgozik a birtokon, de a vele egykorú fiatalok befogadták, így félig ő is táborozó lett. Mint mondta, számára felejthetetlen élmény volt ez a két hét, mert a bátorító környezetben mindenkiről kiderült, hogy miben igazán tehetséges. Deme Johanna, a stúdióműhely vezetője kérdésünkre válaszolva elmondta: neki a legkülönlegesebb élmény az volt, hogy látta, hogyan fejlődnek a táborozók. ‒ Nagyon kedves és nyitott társaság gyűlt össze, és a nagy korkülönbség ellenére azt láttuk, hogy rengeteg türelemmel figyeltek egymásra – tette hozzá a műhelyvezető. Mint mondta, nem hiába kéthetes a tábor: ennyi idő kell ahhoz, hogy igazán összeérjenek a gyerekek, és életreszóló tapasztalatokat szerezzenek. A stúdióműhely vezetői meglepődve fogadták a gyerekek rádióinterjúit: volt, aki a vallásról és az LMBTQ-ról készített interjút, de a népi kultúra, kortárs színház is megjelent a témák között. A táborba előadókat is hívtak a szervezők, akik inspiráló gondolatokkal töltötték meg a gyerekek fejét. Az előadók között volt például Hubbes László Attila és T. Szabó Levente egyetemi tanárok, Borcsa Imola író, Fazakas István filozófus, András Mihály és György Katalin néptáncosok. András Mihály érdeklődésünkre elmondta: nagyon örülnek annak, hogy ilyen értékes alkotótábornak a helyszíne a birtokuk. Az előadás után nem volt sok idő beszélgetni, a szervezők ugyanis el akartak köszönni a gyerekektől, mielőtt hazamentek volna, úgyhogy a csűrben gyűltek össze a táborozók és a szervezők egy utolsó beszélgetésre. Utóbbiak kézzel írt leveleket olvastak fel: mint kiderült, a gyerekek levelei voltak ezek, amelyeket név nélkül fogalmaztak meg a szervezőknek. Egyfajta kiértékelése volt ez az elmúlt napoknak, visszatekintés a tevékenységekre, élményekre. Miközben a szervezők olvastak, az arcokat megfigyelve nehéz volt eldönteni, hogy vajon azért könnyes mindenkinek a szeme, mert szomorúak, hogy vége a tábornak, vagy örülnek, mert annyira jó volt, vagy csak meghatódtak a búcsú pillanataiban. Talán mindhárom, egyszerre.

Péter Ágnes