Felavatták az elkészült aszfaltutat Bogárfalván

Közösen újította fel a Farkaslaka községhez tartozó Bogárfalván az utat a helyi és a megyei önkormányzat. Az elvégzett munkát kedd délután hivatalosan is felavatták, a helyiek nagy örömére.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
Felavatták az elkészült aszfaltutat Bogárfalván
Fotó: Hadnagy Éva

Ünnepelni gyűltek össze kedd délután Bogárfalva lakói, hiszen végre elkészült és ünnepélyesen is átadták a településen áthaladó aszfaltutat. A 134C jelzésű út 380 méteres szakaszának munkálatai még a tavaly ősszel kezdődtek el, amikor kialakították a támfalakat, betonsáncokat, és egy régi hidat is újjáépítettek. Az aszfalt leterítésére azonban már csak idén májusban került sor.

A korszerűsítési munkálatok teljes értéke 1,2 millió lej volt áfával együtt, amelynek kétharmadát Hargita Megye Tanácsa, egyharmadát pedig a helyi önkormányzat biztosította saját forrásból. Mindezek mellett a farkaslaki polgármesteri hivatal készíttette el a tanulmányokat, szerezte be a szükséges engedélyeket, és a közbeszerzést is ők bonyolították le, miután megkapták adminisztrálásba az útszakaszt a megyei önkormányzattól.

Hadnagy Éva

Az ünnepségen Kovács Lehel polgármester megköszönte a megyei önkormányzat támogatását, valamint a lakosoknak a türelmét, amit a munkálatok idején tanúsítottak. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy

az Anghel Saligny programnak köszönhetően Bogárfalva egyik utcáját, egy 670 méteres szakaszt is korszerűsítenek a jövőben.

– Ha minden a tervek szerint halad, akkor már ősszel el is tudjuk kezdeni a munkát – osztotta meg a jó hírt az elöljáró a helybeliekkel.

Az ünnepségen jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Bíró Barna Botond, az intézmény alelnöke is. A megyeelnök ünnepi beszédében hangsúlyozta, nagyon fontosak számukra a lakosságtól kapott visszajelzések. 

Az, hogy van közös akarat, sokkal könnyebbé teszi a jó dolgok megvalósítását. Bízom benne, hogy ezek a kalákás jó együttműködések a jövőben is megmaradnak, és együtt örülhetünk a közös munkáknak

– mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Hadnagy Éva

Az ünnepi köszöntők után a helyi plébános megáldotta az új utat, majd hivatalosan is elvágták a jelképes szalagot.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!