Hirdetés

Fél év páciensgyűjtésre

Hiánypótló egészségügyi szolgáltatásként új család­orvosi rendelő nyílt Gyer­gyó­szentmiklóson: a Forradalom negyedi helyszínen, az egykori oltóközponttal szemben lévő tömbházban dr. Csata Mónika fiatal családorvosként várja mindazokat, akik még nincsenek regisztrálva az egészségügyi rendszerben.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 3 perc
Fél év páciensgyűjtésre
Készen a betegek fogadására Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Országszinten problémát jelent a csa­ládorvosi ellátás, nagyon kevesen választják ezt a szakágat, pedig megvan a maga szépsége, minden nehézsége mellett – vallja dr. Csata Mónika családorvos, aki januárban nyitotta meg rendelőjét Gyergyószentmik­lóson. Elmondása szerint két évvel ezelőtti szakvizsgáját követően a gyergyószentmiklósi oltóközpontban dolgozott, annak megszűnéséig, majd ismerősei biztatására döntött úgy, hogy megpróbálja kialakítani praxisát.
– Nem könnyű elindulni, pacientúra nélkül, de úgy döntöttem, hogy lehetőséget adok magamnak: féléves szerződést kötöttem a biztosítóházzal, ezalatt kell kialakítanom a pácienseim körét, ami körülbelül 800 személyt jelent, de ahhoz, hogy működőképes legyen a rendelő, 1200 személy lenne az ideális – osztotta meg velünk gondolatait a fiatal családorvos, elismerve, hogy a gyakorló kollégáknak igazi kihívást jelent megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtani, korlátokhoz kötötten, ugyanakkor a páciensek igényeihez igazodva. 
Az újonnan indult csa­ládorvosi rendelő iránt már van érdeklődés: kicsitől nagyig várják a pácienseket, nemcsak Gyergyószentmiklósról, hanem a környező falvakból is. Dr. Csata Mónika elmondta: terepmunkája során idősekhez, mozgáskorlátozottakhoz és kisbabákhoz megy vizsgálatokat végezni. 
Mindazok, akik család­or­vosi alapellátást szeretnének igénybe venni, már egészségbiztosítási kártya nélkül is megtehetik: személyazonossági igazolvánnyal és a rendelőben kitöltött típusnyomtatvánnyal kérhetik a felvételüket az egészségügyi rendszerbe. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!