Fekete Vince Mária, anyácska Te, aki malaszttal telve vagy, anyácska, anyácska, el ne hagyj! Itasd a pusztában szomjazót, csepegtesd lelkébe balzsamod! Lelkünkből lelkedző jó anya, el ne hagyj, segíts meg, Mária! Betegség gyötrelmit, s az okot tüntetni belőlünk te tudod; vérnek az erekben iramát, testnek és léleknek szigorát te szabod, te méred, jó anya, Jézusnak anyja, te, Mária. Te, aki malaszttal telve vagy, anyácska, anyácska, el ne hagyj! Mária, anyácska, ölelő karodból békesség jön elő. Éltess még, vigasztalj, lelkemet nyugalom irjával kend te meg! Ki az? Mi az? Forog és köröz, mint az óra két eszeveszett mutatója, lángoló fejekkel s szemekkel, perzselő hővel és szelekkel őröl és dolgozik agyadban, százféle formában, alakban. Miért van mindig az eszedben? Épp a gyógyszeredet veszed be, vagy mikor reggel a laptopod szokásod szerint bekapcsolod, s egyedül maradsz a lakásban, a még derengő félhomályban, vagy amikor már jön az alkony, s várod, hogy ágyad enyhet adjon, vagy éjjel, a sötét szobába’, ha bevág egy apró sugárka, s a parketten a lépte reccsen jó apádnak, ki régen nincsen, vagy mikor végre jön az álom, megpörget, röpít és alányom, s forog veled, mint az óra két eszeveszett mutatója, lángoló fejekkel és szemekkel, perzselő hővel és szelekkel őröl és dolgozik agyadban százféle formában, alakban. És nem hagy soha, hogy feledjed: senki nem halhat meg helyetted.